1. rész
1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség
vala a
mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn
világosság.
4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá
Isten a
világosságot a setétségtől.
5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a
setétséget
nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a
mely elválaszsza a vizeket a vizektől.
7. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a
mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy
lőn.
8. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este,
és lőn reggel, második nap.
9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való
vizek egy
helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.
10. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt
vizeket
pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet,
maghozó
fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a
melyben
legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
12. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az
ő neme
szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme
szerint. És látá Isten, hogy jó.
13. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
14. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég
mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek
jelek, és
meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy
világítsanak a földre. És úgy lőn.
16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a
nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik
világító testet,
hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
17. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére,
hogy
világítsanak a földre;
18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és
elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.
19. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
20. És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok
nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének
színén.
21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és
mindazokat a
csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök
szerint, és
mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
22. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok,
és
sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a
földön.
23. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
24. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat
nemök
szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök
szerint. És úgy lőn.
25. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök
szerint, a
barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat
nemök
szerint. És látá Isten, hogy jó.
26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és
hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a
barmokon,
mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
27. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére,
Isten képére
teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
28. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten:
Szaporodjatok
és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok
alá; és
uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó
mindenféle állatokon.
29. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó
fűvet az
egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az
legyen
néktek eledelül.
30. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden
madarainak,
és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek
van, a
zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn.
31. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala,
ímé igen
jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.
2.
rész
1. És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden
serege.
2. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő
munkáját, a melyet
alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet
alkotott
vala.
3. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé
azt;
mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve
szerzett vala
Isten.
4. Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor
teremtettek.
Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
5. Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még
semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott
vala esőt
a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
6. Azonban pára szállott vala fel a földről, és
megnedvesíté a
föld egész színét.
7. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek
porából,
és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő
lélekké.
8. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet
felől,
és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
9. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát,
tekintetre
kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó
és
gonosz tudásának fáját.
10. Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert
megöntözésére; és
onnét elágazik és négy főágra szakad vala.
11. Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli
Havilah
egész földét, a hol az arany terem.
12. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a
Bdelliom és
az Onix-kő.
13. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely
megkerüli az egész Khús földét.
14. És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a
mely
Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
15. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az
Éden
kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
16. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A
kert
minden fájáról bátran egyél.
17. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne
egyél; mert
a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül
lenni;
szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
19. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle
mezei
vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa,
minek
nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az
annak
neve.
20. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég
madarainak,
és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem
talált
vala.
21. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre,
és ez
elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be
annak
helyét.
22. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet
kivett
vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
23. És monda az ember: Ez már csontomból való csont,
és
testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből
vétetett.
24. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő
anyját,
és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
25. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és
az ő
felesége, és nem szégyenlik vala.
3.
rész
1. A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál,
melyet az
Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta
az Isten,
hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak
gyümölcséből
ehetünk;
3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek
közepette
van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg
ne
haljatok.
4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok
meg;
5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek
abból,
megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak
és
gonosznak tudói.
6. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy
kedves
a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak
gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
7. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s
észrevevék,
hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket
csinálának magoknak.
8. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös
alkonyatkor a
kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten
elől a
kert fái között.
9. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda
néki: Hol
vagy?
10. És monda: Szavadat hallám a kertben, és
megfélemlém,
mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
11. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy?
Avagy
talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?
12. És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál
vala, ő
ada nékem arról a fáról, úgy evém.
13. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit
cselekedtél? Az
asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.
14. És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt
cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között;
hasadon
járj, és port egyél életed minden napjaiban.
15. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony
között,
a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te
pedig annak
sarkát mardosod.
16. Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom
viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a
te férjed
után, ő pedig uralkodik te rajtad.
17. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te
feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam,
hogy ne
egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj
belőle
életednek minden napjaiban.
18. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a
mezőnek
fűvét.
19. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen
visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét
porrá
leszesz.
20. Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának,
mivelhogy ő
lett anyja minden élőnek.
21. És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének
bőr
ruhákat, és felöltözteté őket.
22. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett,
mint mi
közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa
kezét, hogy
szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
23. Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy
mívelje a
földet, a melyből vétetett vala.
24. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden
kertjének
keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy
őrizzék az
élet fájának útját.
4.
rész
1. Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad
vala
méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
2. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel
juhok
pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.
3. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az
Úrnak a
föld gyümölcséből.
4. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és
azoknak
kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
5. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért
is Kain
haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
6. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és
miért
csüggesztéd le fejedet?
7. Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha
pedig
nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van
vágyódása; de
te uralkodjál rajta.
8. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő
atyjafiával. És
lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és
megölé őt.
9. És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia?
Ő pedig
monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?
10. Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te
atyádfiának vére
kiált én hozzám a földről.
11. Mostan azért átkozott légy e földön, mely
megnyitotta az ő
száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
12. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az
ő termő
erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
13. Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én
büntetésem,
hogysem elhordozhatnám.
14. Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te
színed
elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor
akárki
talál reám, megöl engemet.
15. És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi
Kaint,
hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne
ölje, a
ki rátalál.
16. És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék
Nód
földén, Édentől keletre.
17. És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada
méhében, és
szűlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről
Hánókhnak.
18. És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé
Mekhujáelt:
Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet.
19. Lámekh pedig vett magának két feleséget: az
egyiknek neve
Háda, a másiknak neve Czilla.
20. És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a
sátorban-lakóknak,
és a barompásztoroknak.
21. Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt
atyja
minden lantosnak és síposnak.
22. Czilla pedig szűlé Tubálkaint, mindenféle réz- és
vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát.
23. Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és
Czilla,
hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert
öltem, mert
megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.
24. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az
Lámekhért.
25. Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az
szűle néki
fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az
Isten más
magot Ábel helyett, kit megöle Kain.
26. Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét
Énósnak. Akkor
kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.
5.
rész
1. Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon
teremté Isten
az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
2. Férfiúvá és asszonynyá teremté őket, és megáldá
őket és
nevezé az ő nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének.
3. Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és
nemze fiat
az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.
4. És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet
nemzette,
nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat.
5. És lőn Ádám egész életének ideje kilenczszáz
harmincz
esztendő; és meghala.
6. Éle pedig Séth száz öt esztendőt, és nemzé Énóst.
7. És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz
hét
esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
8. És lőn Séth egész életének ideje kilenczszáz
tizenkét
esztendő; és meghala.
9. Éle pedig Énós kilenczven esztendőt, és nemzé
Kénánt.
10. És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette,
nyolczszáz
tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
11. És lőn Énós egész életének ideje kilenczszáz öt
esztendő;
és meghala.
12. Éle pedig Kénán hetven esztendőt, és nemzé
Mahalálélt.
13. És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette,
nyolczszáz
negyven esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
14. És lőn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tíz
esztendő; és meghala.
15. Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendőt, és nemzé
Járedet.
16. És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette,
nyolczszáz
harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
17. És lőn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz
kilenczvenöt esztendő; és meghala.
18. Éle pedig Járed száz hatvankét esztendőt, és nemzé
Énókhot.
19. És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette,
nyolczszáz
esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
20. És lőn Járed egész életének ideje kilenczszáz
hatvankét
esztendő; és meghala.
21. Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé
Methuséláht.
22. És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht
nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
23. És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz
hatvanöt
esztendő.
24. És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert
Isten
magához vevé.
25. Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendőt
és nemzé
Lámekhet.
26. És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette,
hétszáz
nyolczvankét esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
27. És lőn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz
hatvankilencz esztendő; és meghala.
28. Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendőt, és
nemze
fiat.
29. És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg
minket
munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet
megátkozott az
Úr.
30. És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz
kilenczvenöt esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
31. És lőn Lámekh egész életének ideje
hétszázhetvenhét
esztendő; és meghala.
32. És mikor Noé ötszáz esztendős volt, nemzé Noé
Sémet,
Khámot és Jáfetet.
6.
rész
1. Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a
föld
színén, és leányaik születének.
2. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
szépek
azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket
megkedvelnek vala.
3. És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az
emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.
4. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt
még azután
is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok
gyermekeket
szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves
emberek
voltak.
5. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága
a
földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak
gonosz.
6. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a
földön, és
bánkódék az ő szívében.
7. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit
teremtettem, a
földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az
ég
madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
8. De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.
9. Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes
férfiú vala
a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
10. És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.
11. A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék
a föld
erőszakoskodással.
12. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala
romolva, mert
minden test megrontotta vala az ő útát a földön.
13. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége
elérkezett
előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé
elvesztem
őket a földdel egybe.
14. Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket
csinálj
a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal.
15. Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza
háromszáz sing
legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing.
16. Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd
azt
felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad
padlásúvá csináld azt.
17. Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy
elveszessek
minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön
van,
elvész.
18. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a
bárkába, te és
a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.
19. És minden élőből, s minden testből, mindenből
kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak:
hímek és
nőstények legyenek.
20. A madarak közűl az ő nemök szerint, a barmok közűl
az ő
nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közűl az ő
nemök
szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben
maradjanak.
21. Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely
megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen
eledelűl.
22. És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala
néki Isten,
mindent akképen cselekedék.
7.
rész
1. Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe
a
bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.
2. Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet
és
nőstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták,
kettőt-kettőt,
hímet és nőstényét.
3. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és
nőstényét, hogy
magvok maradjon az egész föld színén.
4. Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven
nap és
negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet
teremtettem.
5. Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr
néki
megparancsolta vala.
6. Noé pedig hatszáz esztendős vala, mikor az özönvíz
volt a
földön.
7. Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és
fiainak
feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől.
8. A tiszta barmok közűl, és a tisztátalan barmok
közűl, a
madarak közűl, és minden földön csúszó-mászó állat közűl,
9. Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és
nőstény: a
mint Isten megparancsolta vala Noénak.
10. Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a
földre.
11. Noé életének hatszázadik esztendejében, a második
hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy
mélység
minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
12. És esék az eső a földre negyven nap és negyven
éjjel.
13. Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám
és
Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az ő fiainak három felesége
velök együtt
a bárkába.
14. Ők, és minden vad az ő neme szerint és minden
barom az ő
neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az
ő neme
szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden
szárnyas állat.
15. Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába minden
testből,
melyben élő lélek vala.
16. A melyek pedig bemenének, hím és nőstény méne be
minden
testből, a mint parancsolta vala Isten őnéki: és az Úr bezára utána az
ajtót.
17. Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön,
annyira
nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a
földről.
18. A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a
földön, és a
bárka jár vala a víz színén.
19. Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a
földön, és
a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt
valának.
20. Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb,
minekutánna a
hegyek elboríttattak vala.
21. És oda vesze minden földön járó test, madár,
barom, vad,
és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
22. Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala,
a
szárazon valók közűl mind meghala.
23. És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld
színén
vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig;
mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a
kik vele
valának a bárkában.
24. És erőt vevének a vizek a földön, száz ötven
napig.
8.
rész
1. Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden
vadról,
minden baromról, mely ő vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az
Isten a
földre, és a vizek megapadának.
2. És bezárulának a mélység forrásai s az ég
csatornái; és
megszűnt az eső az égből.
3. És elmenének a vizek a földről folyton fogyván, és
száz
ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.
4. A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak
tizenhetedik
napján, megfeneklett az Ararát hegyén.
5. A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a
tizedikben, a hó első napján meglátszának a hegyek csúcsai.
6. És lőn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka
ablakát,
melyet csinált vala.
7. És kibocsátá a hollót, és az elrepűlt, meg
visszaszállt,
míg a vizek a földről felszáradának.
8. Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon
elfogytak-é
a vizek a föld színéről.
9. De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és
visszatére
ő hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ő pedig kezét
kinyujtá,
megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.
10. És várakozék még másik hét napig, és ismét
kibocsátá a
galambot a bárkából.
11. És megjöve ő hozzá a galamb estennen, és ímé
leszakasztott
olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a
földről.
12. És ismét várakozék még másik hét napig, és
kibocsátá a
galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza.
13. És lőn a hatszáz egyedik esztendőben, az első
hónak első
napján, felszáradának a vizek a földről, és elfordítá Noé a bárka
fedelét, és
látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.
14. A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik
napján
megszárada a föld.
15. És szóla az Isten Noénak, mondván:
16. Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te
fiaid, és a
te fiaid feleségei te veled.
17. Minden vadat, mely veled van, minden testből,
madarat,
barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy
nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
18. Kiméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és
az ő
fiainak feleségei ő vele.
19. Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár,
minden a
mi mozog a földön, kijöve a bárkából az ő neme szerint.
20. És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta
állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az
oltáron.
21. És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr
az ő
szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember
szívének
gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind
az élő
állatot, mint cselekedtem.
22. Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás,
hideg és
meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.
9.
rész
1. Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt
mondá
nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.
2. És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden
állatja az
égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek
minden hala
kezetekbe adatott;
3. Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek
eledelűl; a
mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat.
4. Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.
5. De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek,
számon
kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek
atyjafiától számon kérem az ember életét.
6. A ki ember-vért ont, annak vére ember által
ontassék ki;
mert Isten a maga képére teremté az embert.
7. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok,
nyüzsögjetek a
földön és sokasodjatok azon.
8. És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak,
mondván:
9. Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti
magvatokkal ti utánnatok.
10. És minden élő állattal, mely veletek van:
madárral,
barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi
a bárkából
kijött, a földnek minden vadjáig.
11. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el
nem vész
özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek
elvesztésére.
12. És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek,
melyet én
örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat
között, mely
ti veletek van:
13. Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz
jele a
szövetségnek közöttem és a föld között.
14. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a
földet,
meglátszik az ív a felhőben.
15. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én
közöttem
és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz
többé a
víz özönné minden testnek elvesztésére.
16. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam
azt és
megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből
való
élő állat között, mely a földön van.
17. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele,
melyet
szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.
18. Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek
vala: Sém
és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
19. Ezek hárman a Noé fiai s ezektől népesedék meg az
egész
föld.
20. Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt
ültete.
21. És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen
vala
sátra közepén.
22. Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának
mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének.
23. Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten
vállokra
veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal
hátra meg
sem láták atyjok mezítelenségét.
24. Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit
vele az ő
kisebbik fia cselekedett vala:
25. Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen
atyjafiai
közt.
26. Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki
légyen
szolgája Kanaán!
27. Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek
sátraiban;
légyen néki szolgája a Kanaán!
28. Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven
esztendeig.
29. És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven
esztendő; és meghala.
10.
rész
1. Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek
nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.
2. Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál,
Mésekh
és Thirász.
3. A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah.
4. Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és
Dodánim.
5. Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő
országaikban,
mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint.
6. Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán.
7. Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah,
Rahmáh,
Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
8. Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a
földön.
9. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják:
Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.
10. Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád
és
Kálnéh a Sineár földén.
11. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét,
Rekhoboth városát, és Kaláht.
12. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a
nagy
város.
13. Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot
és
Naftukhimot.
14. Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a
Filiszteusok
származtak, és Kafthorimot.
15. Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és
Khétet.
16. Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust.
17. Khivveust, Harkeust, és Szineust.
18. Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután
elszéledének
a Kananeusok nemzetségei.
19. Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár
felé menve
Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig.
20. Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s
nemzetségök
szerint.
21. Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden
fiainak
atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala.
22. Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám.
23. Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más.
24. Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert.
25. Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg,
mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve
Joktán.
26. Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet,
Haczarmávethet és
Jerákhot.
27. Hadórámot, Úzált és Dikláth.
28. Obált, Abimáélt és Sébát.
29. Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán
fiai.
30. És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba
menve a
napkeleti hegyekig.
31. Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és
nemzetségök
szerint.
32. Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségeik
szerint, az
ő népeik között, és ezektől szaporodának el a népek a földön, az
özönvíz után.
11.
rész
1. Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle
beszéde
vala.
2. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár
földén egy
síkságot találának és ott letelepedének.
3. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és
égessük ki
jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.
4. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és
tornyot,
melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne
széledjünk az egész földnek színén.
5. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a
tornyot,
melyet építenek vala az emberek fiai.
6. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a
nyelve,
és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne
vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.
7. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze
nyelvöket, hogy
meg ne értsék egymás beszédét.
8. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek
színére;
és megszűnének építeni a várost.
9. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará
össze
az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész
földnek
színére.
10. Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendős korában
nemzé
Arpaksádot, két esztendővel az özönvíz után.
11. És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot,
ötszáz
esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
12. Arpaksád pedig harminczöt esztendős vala, és nemzé
Séláht.
13. És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht,
négyszáz
három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
14. Séláh pedig harmincz esztendős vala, és nemzé
Hébert.
15. És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz
három
esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
16. Héber pedig harmincznégy esztendős vala és nemzé
Péleget.
17. És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz
harmincz
esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
18. Péleg pedig harmincz esztendős vala, és nemzé
Réut.
19. És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz
kilencz
esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
20. Réu pedig harminczkét esztendős vala, és nemzé
Sérugot.
21. És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét
esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
22. Sérug pedig harmincz esztendős vala, és nemzé
Nákhort.
23. És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz
esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
24. Nákhor pedig huszonkilencz esztendős vala, és
nemzé
Thárét.
25. És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz
tizenkilencz
esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
26. Tháré pedig hetven esztendős vala, és nemzé
Ábrámot,
Nákhort, Háránt.
27. Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot,
Nákhort és
Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot.
28. Meghala pedig Hárán, az ő atyjának Thárénak szemei
előtt,
az ő születésének földjén, Úr-Kaszdimban.
29. Ábrám pedig és Nákhor vőnek magoknak feleséget: az
Ábrám
feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak
Milkhah
atyjának és Jiszkáh atyjának leánya.
30. Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki
gyermeke.
31. És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot,
Háránnak
fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának
feleségét,
és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És
eljutának
Háránig, és ott letelepedének.
32. Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendős, és meghala
Tháré
Háránban.
12.
rész
1. És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből,
és a te
rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én
mutatok
néked.
2. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
3. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki
téged
átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden
nemzetségei.
4. És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki,
és Lót is
kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne
Háránból.
5. És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot,
az ő
atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és
a
cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy
Kanaán
földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.
6. És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig,
Móréh
tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.
7. És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te
magodnak
adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent
vala
néki.
8. Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre
és
felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt
építe az
Úrnak, és segítségűl hívá az Úr nevét.
9. És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.
10. Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne
Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az
országban.
11. És lőn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba,
monda
feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
12. Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd
azt
mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
13. Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jól
legyen
dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.
14. És lőn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az
égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.
15. Mikor megláták őt a Faraó főemberei, magasztalák a
Faraó
előtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.
16. És jól tőn érette Ábrámmal, és valának juhai,
ökrei,
szamarai, szolgái, szolgálói, nőstényszamarai és tevéi.
17. De megveré az Úr a Faraót és az ő házát nagy
csapásokkal,
Száraiért, Ábrám feleségéért.
18. Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért
mívelted ezt
velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?
19. Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak
feleségűl.
Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
20. És parancsola felőle a Faraó némely embereknek, a
kik
elbocsáták őtet és az ő feleségét, és mindenét a mije vala.
13.
rész
1. Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, ő és az ő
felesége, és
mindene valamije vala, és Lót is ő vele, a déli tartományba.
2. Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és
aranynyal.
3. És méne helyről helyre délfelől mind Béthelig, oda
a hol először
vala az ő sátora, Béthel és Hái között.
4. Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsőben
készített
vala: és segítségűl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét.
5. Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának
juhai,
ökrei és sátorai.
6. És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt
lakjanak, mert
sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.
7. Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között,
és a
Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott
laknak vala
akkor azon a földön.
8. Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés
közöttem és
közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen
atyafiak
vagyunk.
9. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el
kérlek,
tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz,
én balra
térek.
10. Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a
Jordán
egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr
Sodomát és
Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom
földe.
11. És választá Lót magának a Jordán egész mellékét,
és
elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól.
12. Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig
lakozik vala
a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.
13. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök
valának az
Úr előtt.
14. Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék
tőle Lót:
Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra,
délre,
keletre és nyugotra.
15. Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked
adom, és
a te magodnak örökre.
16. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek
pora,
hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is
megszámlálható
lesz.
17. Kelj fel, járd be ez országot hosszában és
széltében: mert
néked adom azt.
18. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és
lakozék
Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.
14.
rész
1. Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és
Ariókhnak,
Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a
Góim
királyának napjaiban:
2. Hadat indítának ezek Bera, Sodoma királya ellen,
Birsa,
Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim
királya
ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen.
3. Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a
Sóstenger.
4. Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert,
és a
tizenharmadik esztendőben ellene támadtak vala.
5. A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve
Khédorlaomer, és a
királyok, a kik ő vele valának, és megverék a Refeusokat Asztheroth
Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az Emeusokat
Sávé-Kirjáthajimban.
6. És a Horeusokat az ő hegyökön, a Seiren, egész
Él-Páránig,
mely a puszta mellett van.
7. És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe,
és
elpusztíták az Amálekiták egész mezőségét, és az Emoreusokat is, kik
laknak
vala Háczaczon-Thámárban.
8. Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh
királya,
Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal
a
Sziddim völgyében:
9. Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal,
Gójim
királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár
királyával:
négy király öt ellen.
10. A Siddim völgye pedig tele vala
szurok-forrásokkal. És
megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a
megmaradottak
pedig a hegységbe futának.
11. És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát
és
minden eleségét; és elmenének.
12. Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát
jószágostól
együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.
13. Eljöve pedig egy menekűlt és hírűl hozá a héber
Ábrámnak,
a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner
atyjafiának
tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.
14. A mint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba
esett,
felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét
és
üldözve nyomula Dánig.
15. És csapatokra oszolván ellenök éjszaka ő és
szolgái,
megveré őket, és űzé őket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.
16. És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő
atyjafiát
jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
17. Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a
vele
volt királyoknak megveréséből, kiméne ő elébe Sodomának királya a Sáve
völgyébe, azaz a király völgyébe.
18. Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort
hoza; ő
pedig a Magasságos Istennek papja vala.
19. És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a
Magasságos
Istentől, ég és föld teremtőjétől.
20. Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta
ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből.
21. És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a
népet, a
jószágot pedig vedd magadnak.
22. És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én
kezemet
az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez:
23. Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem
veszek el
mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.
24. Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama
férfiak
részét, kik én velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, ők vegyék ki
az ő
részöket.
15.
rész
1. E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz
látomásban,
mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad
felette igen
bőséges.
2. És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem,
holott én
magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli
Eliézer?
3. És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé
az én
házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.
4. És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a
te
örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.
5. És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és
számláld
meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így
lészen a te
magod.
6. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki
igazságul.
7. És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak
Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl.
8. És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy
öröklöm azt?
9. És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős
üszőt, egy
három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és
egy
galambfiat.
10. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá
azokat, és
mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a
madarakat nem hasította vala kétfelé.
11. És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de
Ábrám
elűzi vala azokat.
12. És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot,
és ímé
rémülés és nagy setétség szálla ő reá.
13. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te
magod
jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és
nyomorgatják
őket négyszáz esztendeig.
14. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén
megítélem én,
és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.
15. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel,
eltemettetel
jó vénségben.
16. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az
Emoreusok
gonoszsága még nem tölt be.
17. És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy
füstölgő
kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.
18. E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal,
mondván: A te
magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy
folyóig, az
Eufrátes folyóvízig.
19. A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.
20. A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
21. Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a
Jebuzeusokat.
16.
rész
1. És Szárai, az Ábrám felesége nem szűle néki; de
vala néki
egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.
2. Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az
én
méhemet, hogy ne szűljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az
által
megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának.
3. Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli
Hágárt,
az ő szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén
letelepedék, és adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül.
4. És béméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez
pedig a
mint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának ő előtte.
5. Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van
miattad. Én
adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett,
nincsen
előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.
6. És monda Ábrám Szárainak: Ímé a te szolgálód
kezedben van,
azt tedd vele a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az
elfuta ő
előle.
7. És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a
pusztában, annál
a forrásnál, a mely a Súrba menő úton van.
8. És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és
hová
mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én.
9. Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te
asszonyodhoz,
és alázd meg magad az ő kezei alatt.
10. És monda néki az Úrnak angyala: Felettébb
megsokasítom a
te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.
11. És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes
vagy, és
szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te
nyomorúságodat.
12. Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze
mindenek
ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti
fel
sátorát.
13. És nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki ő vele
szólott vala:
Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a
látomás után?
14. Annakokáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói
forrásának;
ott van Kádes és Béred között.
15. És fiat szűle Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az ő
fiának
nevét, a kit Hágár szűl vala néki, Ismáelnek.
16. Ábrám pedig nyolczvanhat esztendős vala, a mikor
Hágár
Ismáelt szűlé Ábrámnak.
17.
rész
1. Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala,
megjelenék az
Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én
előttem, és
légy tökéletes.
2. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te
közötted:
és felette igen megsokasítlak téged.
3. És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla
őnéki,
mondván:
4. A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled,
hogy
népek sokaságának atyjává leszesz.
5. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem
legyen
a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.
6. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké
teszlek,
és királyok is származnak tőled.
7. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és
te
közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök
szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.
8. És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te
bujdosásod
földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.
9. Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én
szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei
szerint.
10. Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell
tartanotok én
közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden
férfi
körűlmetéltessék nálatok.
11. És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének
elejét, és
az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.
12. Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok
minden
férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen
vásároltatott
valamely idegentől, a ki nem a te magodból való.
13. Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban
született és
a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti
testeteken.
14. A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem
metélteti az
ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl,
mert
felbontotta az én szövetségemet.
15. És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te
feleségednek
nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve.
16. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és
megáldom,
hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle.
17. Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá
az ő
szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára
kilenczven
esztendős lévén, szűlhet-é?
18. És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te
előtted.
19. Az Isten pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged
Sára
szűl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én
szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségűl az ő magvának ő utánna.
20. Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé megáldom őt,
és
megszaporítom őt és megsokasítom őt felette nagyon; tizenkét fejedelmet
nemz,
és nagy néppé teszem őt.
21. Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal,
kit néked
szűl Sára ez időkorban a következő esztendőben.
22. És elvégezé vele való beszédét, és felméne az
Isten Ábrahámtól.
23. Vevé azért Ábrahám Ismáelt az ő fiát, és háza
minden
szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe
közűl és
körűlmetélé férfitestöknek bőrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala
vele az
Isten.
24. Ábrahám pedig kilenczvenkilencz esztendős vala,
mikor
körűlmetélé az ő férfitestének bőrét.
25. Ismáel pedig az ő fia tizenhárom esztendős vala,
mikor
körűlmetélék az ő férfitestének bőrét.
26. Ugyanazon napon metéltetett körűl Ábrahám és
Ismáel az ő
fia.
27. És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és
kik
idegen embertől pénzen vásároltattak, vele együtt körűlmetéltetének.
18.
rész
1. Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében,
és ő űl
vala a sátor ajtajában, a hő napon.
2. És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három
férfiú
áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig
meghajtá
magát.
3. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted,
kérlek, ne
kerüld el a te szolgádat.
4. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok
meg a
ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.
5. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek
meg a
ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti
szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.
6. És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda:
Siess,
gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
7. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge
kövér
borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
8. És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet
elkészített
vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig
evének.
9. És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő
pedig
felele: Ímhol van a sátorban.
10. És monda: Esztendőre ilyenkor bizonynyal megtérek
hozzád
és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik
vala a
sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.
11. Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek
valának;
megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.
12. Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre
lenne-é
gyönyörűségem? meg az én uram is öreg!
13. És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára,
ezt
mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?
14. Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején,
esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
15. Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én;
mivelhogy
fél vala. De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél.
16. Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé
tartanak
vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket.
17. És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit
tenni
akarok?
18. Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és
benne
megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
19. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak
és az ő
házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és
törvényt
tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.
20. Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és
Gomorának
kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb
megnehezedett:
21. Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a
hozzám
felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.
22. És elfordulának onnan a férfiak, és menének
Sodomába:
Ábrahám pedig még az Úr előtt áll vala.
23. És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy
elveszted-é az
igazat is a gonoszszal egybe?
24. Talán van ötven igaz abban a városban, avagy
elveszted-é,
és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?
25. Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél,
hogy
megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz:
Távol
legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?
26. És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon
belől ötven
igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
27. És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem
szólani az
én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
28. Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz,
elveszted-é az öt
miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott
negyvenötöt.
29. És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak
ott
negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért.
30. Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram
ha
szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Ő felele: Nem teszem meg,
ha
találok ott harminczat.
31. És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én
Uramnak:
Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
32. És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha
szólok még ez
egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a
tízért.
33. És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal
való
beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az ő helyére.
19.
rész
1. Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót
Sodoma
kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és
arczczal a
földre borúla.
2. És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti
szolgátok
házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán
felkelhettek
és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán
hálunk meg.
3. De nagyon unszolá őket, és betérének hozzá, és
bemenének az
ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és
evének.
4. Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai
körűlvevék
a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig.
5. És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a
férfiak, a
kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd
ismerjük őket.
6. És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá
maga
után az ajtót.
7. És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek
gonoszságot.
8. Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek
férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint
néktek
tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit,
mivelhogy az én
hajlékom árnyéka alá jöttenek.
9. Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét
mondának: Ez egy
maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul
cselekszünk veled,
hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és
azon
valának, hogy betörik az ajtót.
10. De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák
Lótot
magokhoz a házba és bezárák az ajtót.
11. Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt
valának, vaksággal
verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó
keresésében.
12. És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt
hozzád
tartozó? vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a
városban,
vidd ki e helyből.
13. Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek
kiáltása
nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.
14. Kiméne azért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő
leányait
elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert
elveszti az
Úr e várost; de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna.
15. És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az
Angyalok
Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két
leányodat,
hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt.
16. Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak
az ő
kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta
való
irgalmából, és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül.
17. És lőn mikor kivivék őket, monda az egyik: Mentsd
meg a te
életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre
menekülj, hogy
el ne veszsz.
18. És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
19. Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és
nagy a te
irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de
én nem
menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
20. Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak,
kicsiny is,
hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
21. Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is,
és nem
pusztítom el a várost, a melyről szólottál.
22. Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek
addig, míg
oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
23. A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba
ére.
24. És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és
tüzes
esőt az Úrtól az égből.
25. És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész
vidéket, és
a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
26. És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá
lőn.
27. Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol
az Úr
színe előtt állott vala.
28. És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész
környék
földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a
kemencze
füstje.
29. És lőn mikor elveszté Isten annak a környéknek
városait,
megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelemből,
mikor
elsűlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.
30. Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a
hegyen, és
vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék
tehát egy
barlangban ő és az ő két leánya.
31. És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk
megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az
egész
föld szokása szerint.
32. Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ő
vele,
és támaszszunk magot a mi atyánktól.
33. Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon
éjszaka, és
beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda
annak sem
lefekvéséről, sem fölkeléséről.
34. És lőn másodnapon, monda a nagyobbik a
kisebbiknek: Ímé a
mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és
menj be
te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
35. Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort
inni, és
felkele a kisebbik is és vele hála; ő pedig semmit sem tuda annak sem
lefekvéséről, sem fölkeléséről.
36. És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő
atyjoktól.
37. És szűle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét
Moábnak;
ez a Moábiták atyja mind e mai napig.
38. A kisebbik is fiat szűle és nevezé annak nevét
Benamminak.
Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.
20.
rész
1. És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és
letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.
2. És monda Ábrahám Sáráról az ő feleségéről: Én húgom
ő.
Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.
3. De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda
néki:
Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.
4. Abimélek pedig nem illette vala őt, és monda: Uram,
az
ártatlan népet is megölöd-é?
5. Avagy nem ő mondotta-é nékem: én húgom ő; s ez is
azt
mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában
cselekedtem ezt.
6. És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy
szívednek
ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne
vétkezzél
ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.
7. Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét,
mert
Próféta ő: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem
adod: tudd
meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.
8. Felkele azért Abimélek reggel, és előhívatá minden
szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen
megfélemlének.
9. És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit
cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az
én
országomra ilyen nagy bűnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan
dolgokat cselekedtél ellenem.
10. És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt
a
dolgot cselekedted?
11. Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen
istenfélelem
e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.
12. De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya ő,
csakhogy
nem az én anyámnak leánya; és így lőn feleségemmé.
13. És lőn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az
én
atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én
velem,
mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felőlem: én bátyám ez.
14. Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és
szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az ő
feleségét.
15. És monda Abimélek: Ímé előtted van az én országom,
a hol
tenéked jónak tetszik, ott lakjál.
16. Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a
te
bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezője mindazok előtt, a kik veled
vannak;
és így mindenképen igazolva vagy.
17. Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá
Isten
Abiméleket, és az ő feleségét, és az ő szolgálóit, és szűlének.
18. Mert az Úr erősen bezárta vala az Abimélek háza
népének
méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.
21.
rész
1. Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta
vala, és
akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.
2. Mert fogada Sára az ő méhében, és szűle fiat
Ábrahámnak az
ő vénségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten.
3. És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, a ki néki
született
vala, a kit szűlt vala néki Sára, Izsáknak:
4. És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot,
nyolcznapos
korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.
5. Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születék
néki az ő
fia Izsák.
6. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem;
a ki
csak hallja, nevet rajtam.
7. Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy
Sára fiakat
szoptat? s ímé fiat szűltem vénségére.
8. És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték;
Ábrahám pedig
nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
9. Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli
Hágárnak
fiát, kit Ábrahámnak szűlt vala,
10. Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő
fiával
egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
11. Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az
ő
fiáért.
12. De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted
nehéznek a
gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő
szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
13. Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem,
mivelhogy a te magod ő.
14. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret
és egy
tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak
vállára s
elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
15. Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a
gyermeket egy
bokor alá.
16. És elméne s leűle által ellenébe mintegy
nyillövésnyi
távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal.
Leűle tehát
által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
17. Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és
kiálta az
Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne
félj,
mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
18. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját,
mert
nagy néppé teszem őt.
19. És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy
vízforrást,
oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
20. És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és
lakik
vala a pusztában, és lőn íjászszá.
21. Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja
feleséget
Égyiptom földéről.
22. És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól
annak
hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled
mindenben, a mit
cselekszel.
23. Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt,
hogy sem
én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem
azzal a
szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én
irántam
és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
24. És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
25. Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért,
melyet
erővel elvettek vala az Abimélek szolgái.
26. És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e
dolgot; te
sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
27. Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá
Abiméleknek;
és egymással szövetséget kötének.
28. És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
29. És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh,
melyet
külön állítál?
30. És felele Ábrahám: Ezt a hét juhot vedd tőlem,
hogy
bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
31. Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy
ott
esküdtek vala meg mind a ketten.
32. Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és
felkele
Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok
földére.
33. Ábrahám pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában,
és
segítségűl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
34. És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok
földén.
22.
rész
1. És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté
Ábrahámot, és monda
néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.
2. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet,
a kit
szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő
áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked.
3. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az
ő
szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és
fát
hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre,
melyet néki
az Isten mondott vala.
4. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá
a helyet
messziről.
5. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a
szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk,
azután
visszatérünk hozzátok.
6. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és
feltevé
az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és
mennek vala
ketten együtt.
7. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda:
Atyám!
Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és
a fa; de
hol van az égő áldozatra való bárány?
8. És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő
áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.
9. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten
néki
mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és
megkötözé
Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.
10. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést,
hogy
levágja az ő fiát.
11. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és
monda:
Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok.
12. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre,
és ne
bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a
te
fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.
13. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé
háta
megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát
Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia
helyett.
14. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét
Jehova-jire-nek.
Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.
15. És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is
az
égből.
16. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr:
mivelhogy
e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te
egyetlenegyednek:
17. Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen
megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt,
mely a
tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő
ellenségeinek kapuját.
18. És megáldatnak a te magodban a földnek minden
nemzetségei,
mivelhogy engedtél az én beszédemnek.
19. Megtére azért Ábrahám az ő szolgáihoz, és
felkelének és
együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.
20. És lőn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak
mondván:
Ímé Milkha is szűlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:
21. Úzt az ő elsőszülöttét, és Búzt annak testvérét,
és
Kemuélt Arámnak atyját.
22. És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.
23. Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szűlé
Milkha
Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.
24. Az ő ágyasa is, kinek neve Reuma vala, szűlé néki
Tebáhot,
Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.
23.
rész
1. Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendő.
Ezek Sára
életének esztendei.
2. És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a
Kanaán
földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.
3. Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől, és szóla
a Khéth
fiainak, mondván:
4. Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem
temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat
én
előlem.
5. Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván
őnéki:
6. Hallgass meg minket uram: Istentől való fejedelem
vagy te
mi közöttünk, a mi temetőhelyeink közűl a mely legtisztességesebb, abba
temesd
el a te halottadat, közűlünk senki sem tiltja meg tőled az ő
temetőhelyét, hogy
eltemethesd a te halottadat.
7. És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek
népe előtt,
a Khéth fiai előtt.
8. És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy
eltemessem
az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én
érettem
Efron előtt, Czohár fia előtt.
9. Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé,
mely az ő
mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre
való
örökségűl.
10. Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele
azért
Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára,
a kik
bemennek vala az ő városának kapuján, mondván:
11. Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt
néked adom,
s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme
láttára
adom azt néked, temesd el halottadat.
12. És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt.
13. És szóla Efronhoz a föld népének hallatára,
mondván: Ha
mégis meghallgatnál engem! megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem;
azután
eltemetem ott az én halottamat.
14. És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki:
15. Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst
siklusos föld,
micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.
16. Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám
Efronnak
az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára;
kalmároknál
kelendő négyszáz ezüst siklust.
17. Így lett Efronnak Makpelában levő mezeje, mely
Mamré
átellenében van, a mező a benne levő barlanggal, és minden a mezőben
levő fa az
egész határban köröskörűl
18. Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak
szeme
előtt, a kik az ő városának kapuján bemennek vala.
19. Azután eltemeté Ábrahám az ő feleségét Sárát a
Makpelá
mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.
20. Így erősítteték meg a mező és a benne lévő barlang
Ábrahámnak temetésre való örökségűl a Khéth fiaitól.
24.
rész
1. Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr
mindenben
megáldotta vala Ábrahámot.
2. Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának,
a ki
őnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
3. Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek
Istenére, és a
földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok
leányai
közűl, a kik között lakom.
4. Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim
közé és
onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
5. Monda pedig őnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem
akar
velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre,
a
honnan kijöttél vala?
6. Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda
vissza ne
vidd.
7. Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én
atyámnak
házából, és az én rokonságimnak földéről, a ki szólt nékem, és
megesküdött
nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ő
Angyalát te
előtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
8. Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni,
ment
lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.
9. Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának
Ábrahámnak
tompora alá, és megesküvék néki e dolog felől.
10. És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közűl,
és
elindula; (mert az urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele
tehát
és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
11. És megpihenteté a tevéket a városon kivűl egy
kútfőnél,
este felé, mikor a leányok vizet meríteni járnak.
12. És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd
elém
még ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.
13. Ímé én a víz forrása mellé állok és e város
lakosainak
leányai kijőnek vizet meríteni.
14. Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom:
Hajtsd meg
a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te
tevéidet is
megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről
ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
15. És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet,
ímé jő
vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének
Nákhor
feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
16. A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz,
és férfi
még nem ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és
feljöve.
17. Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek,
adj
innom nékem egy kevés vizet a te vedredből.
18. Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a
vedret
az ő kezére, és inni ada néki.
19. És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te
tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
20. És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét
elfuta a
forrásra meríteni, és meríte mind az ő tevéinek.
21. Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg
hallgat
vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az ő útját, vagy
nem.
22. És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az
ember
egy aranyfüggőt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a
melynek
súlya tíz arany.
23. És monda: Kinek a leánya vagy te? kérlek mondd meg
nékem:
van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
24. Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a
Milkha fiáé,
a kit ő Nákhornak szűlt.
25. Azt is mondá: Szalma is, abrak is bőven van
minálunk, és
hálásra való hely is van.
26. Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
27. És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak
Istene, ki
nem vonta meg az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr
vezérlett
engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
28. Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő
anyja
házában, a mint ezek történtek.
29. Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán
vala. És
kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
30. Mert mikor látta a függőt, és a pereczeket az ő
húgának
karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala:
Így
szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll
vala a
tevék mellett a forrásnál.
31. És monda: Jőjj be Istennek áldott embere; mit
állasz ide
kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
32. Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé
a
tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai
megmosására
és az emberek lábainak, kik ő vele valának.
33. És enni valót tevének eleibe, de ő monda: Nem
eszem, míg el
nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
34. Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.
35. Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy
nagygyá
lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat,
szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
36. És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én
uramnak,
az ő vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
37. Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne
végy
feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kiknek földjén én
lakom.
38. Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én
rokonságom
közé, hogy onnan végy feleséget az én fiamnak.
39. Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem
akarna
velem az a leányzó eljőni?
40. Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe előtt jártam,
elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat,
hogy
feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közűl, és az én atyám
házából.
41. Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha
elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz
az én
esketésem alól.
42. Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én
uramnak,
Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen
járok:
43. Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az
a
hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom
nékem egy
kevés vizet a te vedredből,
44. És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te
tevéidnek is
merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.
45. Én még el sem végeztem vala az én szívemben a
beszédet, és
ímé kijő vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és
meríte, én
pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
46. Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét és monda:
Igyál,
sőt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
47. És megkérdezém őt és mondék: Ki leánya vagy? ő
pedig
felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szűlt
vala
őnéki. Ekkor a függőt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.
48. Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám
az
Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt,
hogy az én
uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl.
49. Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok
lenni az én
uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy
jobbra
vagy balra forduljak.
50. És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól
van e
dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
51. Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen
felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.
52. És lőn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája
azoknak
beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt.
53. És hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany
edényeket és
ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának
is és az
ő anyjának.
54. Evének azután és ivának, ő és a férfiak, a kik ő
vele
valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda:
Bocsássatok el
engem az én uramhoz.
55. Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon
velünk a
leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
56. A szolga pedig monda nékik: Ne késleljetek meg
engem,
holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért
engem, hogy
menjek az én uramhoz.
57. Mondának akkor: Hívjuk elő a leányt, és kérdjük
meg őt.
58. Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é
elmenni
e férfiúval? és monda: Elmegyek.
59. Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat, és az ő
dajkáját,
és az Ábrahám szolgáját, és az ő embereit.
60. És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk!
szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő
ellenségeinek
kapuját.
61. És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és
felűlének a
tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.
62. Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól;
és lakik
vala a déli tartományban.
63. És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és
felemelé
szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek.
64. Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és
leszálla
a tevéről.
65. És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a
mezőn
előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt
és
elfedezé magát.
66. Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a
dolgokat,
a melyeket cselekedett vala.
67. Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ő anyjának
sátorába.
És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S
megvigasztalódék Izsák
az ő anyja halála után.
25.
rész
1. Ábrahám pedig ismét vőn magának feleséget, kinek
neve
Ketúráh vala.
2. És az szűlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt,
Isbákot
és Suakhot.
3. Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig
fiai
valának: Assurim, Letúsim és Leummim.
4. S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és
Eldaah: Mind
ezek Ketúráhnak fiai.
5. Valamije pedig Ábrahámnak vala, mindazt Izsáknak
adta vala.
6. Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának,
ada
Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől
még
éltében napkelet felé, napkeleti tartományba.
7. S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket
élt:
száz hetvenöt esztendő.
8. És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen
és
betelve az élettel, és takaríttaték az ő népéhez.
9. És eltemeték őt Izsák és Ismáel az ő fiai a Makpelá
barlangjában, Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré
átellenében van.
10. Abban a mezőben, melyet Ábrahám a Khéth fiaitól
vett vala:
ott temettetett el Ábrahám és az ő felesége Sára.
11. Lőn pedig Ábrahám halála után, megáldá Isten az ő
fiát
Izsákot; Izsák pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál.
12. Ezek pedig Ábrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a
kit az
Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szűlt vala Ábrahámnak.
13. Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök
szerint:
Ismáelnek elsőszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél és Mibszám.
14. És Misma, Dúmah és Massza.
15. Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah.
16. Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei
udvaraikban,
falvaikban; tizenkét fejedelem az ő nemzetségök szerint.
17. Ezek pedig az Ismáel életének esztendei: száz
harminczkét
esztendő. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az ő népéhez.
18. Lakoztak pedig Havilától fogva Súrig, a mely
Égyiptom
átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben
esett az
ő lakása.
19. Ezek pedig Izsáknak az Ábrahám fiának nemzetségei:
Ábrahám
nemzé Izsákot.
20. Izsák pedig negyven esztendős vala, a mikor
feleségűl
vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a
Siriából
való Lábánnak húgát.
21. És könyörge Izsák az Úrnak az ő feleségéért,
mivelhogy
magtalan vala, és az Úr meghallgatá őt: és teherbe esék Rebeka, az ő
felesége.
22. Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor
monda: Ha
így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat.
23. És monda az Úr őnéki: Két nemzetség van a te
méhedben; és
két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz,
és a
nagyobbik szolgál a kisebbiknek.
24. És betelének az ő szülésének napjai, és ímé
kettősök
valának az ő méhében.
25. És kijöve az első; vereses vala, mindenestől
szőrös, mint
egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaúnak.
26. Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsaú sarkába
fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendős
vala, a
mikor ezek születének.
27. És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú
vadászathoz értő
mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó.
28. Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze
szerint
vala a vad; Rebeka pedig szereti vala Jákóbot.
29. Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú
megjövén
elfáradva a mezőről,
30. Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres
ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak.
31. Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te
elsőszülöttségedet.
32. És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát
nékem az
én elsőszülöttségem?
33. És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és
megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak.
34. S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és főtt
lencsét, és
evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az
elsőszülöttséget.
26.
rész
1. Lőn pedig éhség az országban, amaz első éhség után,
mely
Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok
királyához
Gérárba.
2. Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta
vala: Ne
menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.
3. Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és
megáldalak
téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy
megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te
atyádnak.
4. És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait,
és a te
magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a
földnek
minden nemzetségei;
5. Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és
megtartotta a
megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.
6. Lakozék azért Izsák Gérárban.
7. És mikor annak a helynek lakosai az ő felesége
felől
kérdezősködének, azt mondja vala: én húgom ő. Mert fél vala azt
mondani: én
feleségem; gondolván: nehogy megöljenek engem e helynek lakosai
Rebekáért,
mivelhogy szép ábrázatú ő.
8. És lőn idő multával, hogy Abimélek a Filiszteusok
királya
kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az ő
feleségével.
9. Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé
bizony
feleséged ő; hogyan mondhattad tehát: húgom ő!? És monda neki Izsák:
Mert azt
gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.
10. És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk?
Kevésbe
múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közűl, és bűnt hoztál
volna mi
reánk.
11. Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek,
ezt
mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal
meg kell
halnia.
12. És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az
esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr.
13. És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy
vala a
gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lőn.
14. És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s
irigykedének ezért reá a Filiszteusok.
15. És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának
szolgái
Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok,
és
betölték azokat földdel.
16. És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közűlünk, mert
sokkal
hatalmasabbá lettél nálunknál.
17. Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná
fel
sátrait, és ott lakék.
18. És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak
vala az
ő atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után
behánytak vala
a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket
adott vala
azoknak az ő atyja.
19. Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő
víznek
forrására akadának ott.
20. Gérár pásztorai pedig versengének Izsák
pásztoraival,
mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy
czivakodtak vala ő vele.
21. Más kútat is ásának s azon is versengének, azért
annak
nevét Szitnának nevezé.
22. És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely
miatt nem
versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas
helyet
szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.
23. Felméne pedig onnan Beérsebába.
24. És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda:
Én vagyok
Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és
megáldalak
téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.
25. Oltárt építe azért ott, és segítségűl hívá az
Úrnak nevét,
s felvoná ott az ő sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.
26. Abimélek pedig elméne ő hozzá Gérárból és
Akhuzzáth az ő
barátja, meg Pikhól az ő hadvezére.
27. És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám,
holott
gyűlöltök engem s elűztetek magatok közűl?
28. Ők pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te
veled,
és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és
kössünk
frigyet teveled,
29. Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi
sem
bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel
bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.
30. Akkor vendégséget szerze nékik és evének és
ivának.
31. Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és
elbocsátá őket Izsák, és elmenének ő tőle békességgel.
32. Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt
hozának
néki a kút felől, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.
33. S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak
neve
Beérseba mind e mai napig.
34. És mikor Ézsaú negyven esztendős vala, feleségűl
vevé
Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon
leányát.
35. És ők valának Izsáknak és Rebekának lelke
keserűsége.
27.
rész
1. És lőn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei
annyira meghomályosodtak
vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki:
Fiam; és
ez monda néki: Imhol vagyok.
2. És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom
napját.
3. Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet,
tegzedet és
kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat.
4. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd
el
nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte
meghalok.
5. Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ő fiának
Ézsaúnak
monda; s a mint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadászszon és hozzon:
6. Szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: Ímé
hallám, hogy
atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
7. Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint
való
ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte
meghalok.
8. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én
parancsolok néked.
9. Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két
kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve
szerint
való ételt, a mint ő szereti.
10. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért,
hogy téged
áldjon meg, minekelőtte meghal.
11. Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: Ímé az
én
bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok.
12. Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan
leszek
előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
13. És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod
fiam,
csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.
14. Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és
az ő
anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja.
15. És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak
drága
ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő
kisebbik
fiát.
16. A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő
kezeit, és
nyakának simaságát.
17. És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel
együtt adá
Jákóbnak az ő fiának kezébe.
18. És beméne az ő atyjához és monda: Atyám! és az
monda:
Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?
19. Monda Jákób az ő atyjának: Én vagyok Ézsaú a te
elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek,
űlj le
és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
20. És monda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily
hamar
találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.
21. És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek,
hadd
tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?
22. Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, a ki
megtapogatván
őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
23. És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek
valának
mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldá őt.
24. És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
25. Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam
vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék;
bort is
vive néki és ivék.
26. Akkor monda néki Izsák az ő atyja: Jer közelebb
fiam, és
csókolj meg engem.
27. Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén
ruháinak
szagát, megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a
mezőnek
illatja, a melyet megáldott az Úr.
28. Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld
kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét.
29. Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak
meg
előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te
anyádnak fiai.
Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.
30. És lőn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását;
és épen csakhogy
kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú
is
megjöve vadászásából.
31. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és
mondá az
ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából,
hogy áldjon
meg engem a te lelked.
32. És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te?
És monda:
Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.
33. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és
monda: Ki
volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem
minekelőtte
te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.
34. A mint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét,
nagy és
igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem
is atyám.
35. Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és
ő vevé
el a te áldásodat.
36. Az pedig monda: Nem méltán hívják-é őt Jákóbnak?
mert
immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most
pedig
áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?
37. Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem
őt, és
minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam
el; mit
míveljek azért immár veled fiam?
38. Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy
áldásod
van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát
Ézsaú és
sír vala.
39. Felele azért Izsák az ő atyja, és monda néki: Ímé
kövér
földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felűl;
40. És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De
lészen, a
mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
41. Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a
melylyel
megáldotta vala őt az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében:
Közelgetnek az én
atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.
42. Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik
fiának
Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát
Jákóbot, és
monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
43. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj
fel és
fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
44. És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád
haragja
elmúlik;
45. Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és
elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza
hozatlak
téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?
46. Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a
Khitteusok
leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a
milyenek
ezek is, ez ország leányai közűl valók; minek nékem az élet?
28.
rész
1. Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és
megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai
közűl.
2. Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te
anyád
atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád
bátyjának leányai közűl.
3. A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és
sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
4. És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te
magodnak
te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény
voltál,
melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.
5. Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen
Mésopotámiába
Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának
bátyjához.
6. És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és
elbocsátotta őt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és
hogy
mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a
Kananeusok
leányai közűl;
7. És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és
el is
ment Mésopotámiába;
8. És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem
tetszenek
Izsáknak az ő atyjának:
9. Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségűl vevé még az ő
feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot,
Nebajóthnak húgát.
10. Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé
tartott.
11. És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a
nap lement
vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és
lefeküvék
azon a helyen.
12. És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön
felállítva,
melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és
alájárnak
vala azon.
13. És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az
Úr,
Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a
melyen
fekszel néked adom és a te magodnak.
14. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és
terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a
te
magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
15. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged
valahova
menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg
be nem
teljesítem a mit néked mondtam.
16. Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára
az Úr
van e helyen, és én nem tudtam.
17. Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes
ez a
hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
18. És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ,
melyet feje
alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak
tetejére;
19. És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az
előtt pedig
Lúz vala annak a városnak neve.
20. És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem
leénd, és
megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret
s
öltözetűl ruhát adánd nékem;
21. És békességgel térek vissza az én atyámnak
házához: akkor
az Úr leénd az én Istenem;
22. És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel,
Isten háza
lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.
29.
rész
1. Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre
lakók
földére.
2. És látá, hogy ímé egy kút van a mezőben, és hogy
ott három
falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a
kútnak
száján nagy kő vala:
3. Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverődik,
elgördítik a
követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a
követ, a
kút szájára.
4. És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok
atyámfiai? És
mondának: Háránból valók vagyunk.
5. És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát?
s azok
felelének: Ismerjük.
6. Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok
mondának:
Egészségben van, és az ő leánya Rákhel ímhol jő a juhokkal.
7. És monda Jákób: Ímé még nagy fenn van a nap, nincs
ideje
hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek,
legeltessetek.
8. Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi
nyáj
össze nem verődik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy
megitathassuk a juhokat.
9. Még beszélget vala velők, mikor megérkezék Rákhel
az ő
atyja juhaival, melyeket legeltet vala.
10. S lőn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az ő
anyja
bátyjának leányát, és Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait, odalépett
Jákób és
elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az ő anyja
bátyjának
juhait.
11. És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval
síra.
12. S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy ő az ő atyjának
rokona
és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az ő atyjának.
13. És lőn mikor Lábán Jákóbnak, az ő húga fiának
hírét hallá,
eleibe futa, megölelé és megcsókolá őt, és bevivé az ő házába, és az
mindeneket
elbeszéle Lábánnak.
14. És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem
vagy te!
És nála lakék egy hónapig,
15. És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é
engem
azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?
16. Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak
neve Lea, a
kisebbiknek neve Rákhel.
17. Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép
termetű
és szép tekintetű vala.
18. Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda:
Szolgállak
téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.
19. És monda Lábán: Jobb néked adnom őt, hogysem
másnak adjam
őt, maradj én nálam.
20. Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s
csak
néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt.
21. És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én
feleségemet:
mert az én időm kitelt, hadd menjek be hozzá.
22. És begyűjté Lábán annak a helynek minden népét, és
szerze
lakodalmat.
23. Estve pedig vevé az ő leányát Leát, és bevivé
hozzá, a ki
beméne ő hozzá.
24. És Lábán az ő szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá
az ő
leányának Leának.
25. És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért
Lábánnak: Mit
cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet?
Miért
csaltál meg engem?
26. Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a
kisebbiket
oda adják a nagyobbik előtt.
27. Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk
a
szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.
28. Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a
hetet; ez
pedig néki adá Rákhelt, az ő leányát feleségűl.
29. És adá Lábán az ő leányának Rákhelnek, az ő
szolgálóját
Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
30. És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt,
hogysem
Leát és szolgála ő nála még más hét esztendeig.
31. És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá
annak
méhét. Rákhel pedig magtalan vala.
32. Fogada azért Lea az ő méhében és szűle fiat, és
nevezé
nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én
nyomorúságomat; most
már szeretni fog engem az én férjem.
33. Azután ismét teherbe esék és szűle fiat, és monda:
Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt
is; és
nevezé nevét Simeonnak.
34. És megint teherbe esék és szűle fiat, és monda:
Most már
ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szűltem néki;
azért nevezé
nevét Lévinek.
35. És ismét teherbe esék, és fiat szűle és mondá:
Most már
hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszűnék a
szűléstől.
30.
rész
1. És látá Rákhel, hogy ő nem szűle Jákóbnak,
irigykedni kezde
Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha
nem,
meghalok.
2. Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és
monda:
Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét.
3. És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be
hozzá,
hogy szűljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa.
4. Adá tehát néki az ő szolgálóját Bilhát feleségűl,
és beméne
ahhoz Jákób.
5. És teherbe esék Bilha és szűle Jákóbnak fiat.
6. És monda Rákhel: Ítélt felőlem az Isten, és meg is
hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.
7. Ismét fogada az ő méhében, és szűle Bilha, a Rákhel
szolgálója
más fiat is Jákóbnak.
8. És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én
nénémmel, és győztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.
9. Látván pedig Lea hogy ő megszűnt a szűléstől, vevé
az ő
szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségűl.
10. És szűle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.
11. És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!
12. És szűle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is
Jákóbnak.
13. És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak
mondanak
engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.
14. És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezőn
mandragóra-bogyókat s vivé azokat az ő anyjának, Leának. És monda
Rákhel
Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.
15. Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy
elvetted tőlem
az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tőlem? És monda
Rákhel:
Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.
16. Mikor Jákób este a mezőről jöve, eleibe méne Lea,
és
monda: Én hozzám jőjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért;
és nála
hála azon éjszaka.
17. És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az ő
méhében és
szűle Jákóbnak ötödik fiat.
18. És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért
szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.
19. És ismét fogada az ő méhében Lea, és szűle hatodik
fiat
Jákóbnak.
20. És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem jó
ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szűltem
néki, és
nevezé nevét Zebulonnak.
21. Annakutána szűle leányt, és nevezé nevét Dínának.
22. Megemlékezék pedig az Isten Rákhelről; és
meghallgatá őt
az Isten és megnyitá az ő méhét.
23. És fogada méhében, és szűle fiat, s monda: Elvevé
Isten az
én gyalázatomat.
24. És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az
Úr
nékem más fiat is.
25. És lőn, a mint szűlte vala Rákhel Józsefet, monda
Jákób
Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én
hazámba.
26. Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a
kikért
szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat,
a
melylyel szolgáltalak téged.
27. És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna
szemeid
előtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.
28. És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
29. Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak
téged, és
hogy mivé lett nálam a te jószágod.
30. Mert a mi kevesed vala én előttem, sokra
szaporodott, és
megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a
magam
házáért is?
31. És monda Lábán: Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne
adj
nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a
dolgot
megteszed:
32. Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett
és
tarka bárányt kiszaggatok közűlök, és minden fekete bárányt a juhok
közűl, s a
tarkát és pettyegetettet a kecskék közűl, s legyen ez az én bérem.
33. S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted
lesz,
becsületességemről ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a
kecskék, s nem
fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.
34. És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded
szerint
lenne.
35. Külön választá azért azon a napon a pettyegetett
és tarka
kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben
valami fehérség
vala, és minden feketét a juhok közűl, és adá az ő fiainak keze alá.
36. És három napi járó földet vete maga közé és Jákób
közé;
Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.
37. És vőn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és
gesztenye-vesszőket,
és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszők
fehére.
38. És a vesszőket, melyeket meghántott vala,
felállítá a
csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala,
szembe a
juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.
39. És a juhok a vesszők előtt foganának és ellenek
vala
csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.
40. Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat,
és a
Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra;
így
szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
41. És lőn, hogy mikor a nyáj java részének vala
párzási
ideje, akkor Jákób a vesszőket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy
a
vesszőket látva foganjanak.
42. De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s
ily
módon Lábánéi lőnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.
43. És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala
néki sok
juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.
31.
rész
1. És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt
mondják vala:
Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte
mind e
gazdagságot.
2. És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan
ő hozzá
mint annakelőtte.
3. Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid
földére, a te
rokonságod közé, és veled lészek.
4. Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és
Leát a
mezőre az ő nyájához.
5. És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem
olyan
hozzám, mint ennekelőtte; de az én atyám Istene velem volt.
6. Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőm szerint
szolgáltam
atyátokat.
7. De atyátok engem megcsalt s tízszer is
megváltoztatta
béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.
8. Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te
béred, a
juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos
lábúak
legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.
9. Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.
10. Mert lőn a juhok foganásának idejekor, szemeimet
felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos
lábúak,
pettyegetettek és tarkák.
11. Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób.
És
felelék: Ímhol vagyok.
12. És ő monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a
mely kosok
a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.
Mert
mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala.
13. Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol
emlékoszlopot kentél
fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről,
és térj
vissza szülőföldedre.
14. És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon
vagyon-é
még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?
15. Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket?
midőn
minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette.
16. Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a
mi
atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten
mondott,
azt cselekedjed.
17. Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és
feleségeit a
tevékre;
18. És elvivé minden nyáját, és minden keresményét,
melyet
keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában,
hogy
elmenjen az ő atyjához Izsákhoz Kanaán földére.
19. Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben
ellopá
Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.
20. Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét,
mivelhogy
nem adá tudtára, hogy szökni akar.
21. Megszökék tehát mindenestől, és felkelvén,
általméne a
folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.
22. És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy
Jákób
elszökött;
23. Maga mellé vévén az ő rokonait, hét napi járó
földig űzé
őket; és eléré a Gileád hegyén.
24. Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel
álomban,
és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
25. Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná
fel
sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az ő rokonaival egybe.
26. És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy
megloptad
szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?
27. Miért futottál el titkon, s loptál meg engem?
miért nem
jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob-
és
hegedűszóval?
28. És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és
leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél.
29. Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de
a ti
atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz
magadra,
Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
30. Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy
nagy
kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én
isteneimet?
31. Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem,
mert
gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tőlem erővel.
32. A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen
az.
Atyánkfiai előtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem
tudja vala
Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.
33. Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea
sátorába, és a
két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából,
és méne a
Rákhel sátorába.
34. Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és
tette vala
azokat egy tevének a nyergébe, és rájok űle; Lábán pedig felhányá az
egész
sátort, és nem találta vala meg azokat.
35. Akkor monda az ő atyjának: Ne haragudjék az én
uram, hogy
fel nem kelhetek előtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát,
de nem
találá a házi bálványokat.
36. Jákób pedig haragra gerjede s feddődék Lábánnal.
Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bűnöm, hogy
üldözőbe
vettél?
37. Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a
magad
házi holmija közűl valót? add elő itt az én rokonaim és a te rokonaid
előtt,
hogy tegyenek ítéletet kettőnk között.
38. Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és
kecskéid nem
vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.
39. A mit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én
fizettem
meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.
40. Úgy voltam hogy nappal a hőség emésztett, éjjel
pedig a
hideg; és az álom távol maradt szemeimtől.
41. Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok;
tizennégy
esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te
pedig
béremet tízszer is megváltoztattad.
42. Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák
félelme
velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, de
megtekintette
Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett téged
tegnap
éjjel.
43. Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: A leányok én
leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz
mind az
enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az ő
magzatjaiknak, a
kiket szűltek?
44. Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te,
hogy az
légyen bizonyságul közöttem és közötted.
45. És vőn Jákób egy követ, és felemelé azt
emlékoszlopul.
46. És monda Jákób az ő atyjafiainak: Szedjetek
köveket! És
gyűjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson.
47. És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób
pedig nevezé
Gálhédnek.
48. És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma,
közöttem és
közötted, azért nevezék Gálhédnek.
49. És Miczpának, mivelhogy mondá: Az Úr legyen
vigyázó
közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk.
50. Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én
leányaimon
kivűl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd:
Isten a
bizonyság én közöttem és te közötted.
51. És monda Lábán Jákóbnak: Ímé e rakás kő és ímé ez
emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,
52. Bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az
emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kő mellett te hozzád,
sem te nem
jössz át én hozzám e rakás kő, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre.
53. Az Ábrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az ő
atyjok
Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az ő atyjának
Izsáknak
félelmére.
54. Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és
vendégségbe
hívá az ő rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen.
55. Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és
leányait
és megáldá őket. Azután elméne Lábán, és visszatére az ő helyére.
32.
rész
1. Jákób tovább méne az ő útján, és szembe jövének
vele az
Isten Angyalai.
2. És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten
tábora ez; és
nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.
3. Azután külde Jákób követeket maga előtt Ézsaúhoz az
ő
bátyjához, Széir földébe, Edóm mezőségébe,
4. És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én
uramnak
Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és
időztem mind
ekkorig.
5. Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim,
szolgáim és
szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy
kedvet
találjak szemeid előtt.
6. És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván:
Elmentünk vala a
te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elődbe, és négyszáz férfi van
vele.
7. Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele
vala, a
juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.
8. És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt
levágja,
a hátramaradt sereg megszabadul.
9. És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene,
és én
atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza
hazádba, a
te rokonságod közé, s jól tészek veled:
10. Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden
te
hűségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak
pálczámmal mentem
vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.
11. Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezéből,
Ézsaú
kezéből; mert félek ő tőle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a
fiakkal
egybe.
12. Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te
veled, és
a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem
számláltathatik
sokasága miatt.
13. És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi
kezénél
vala, ajándékot Ézsaúnak az ő bátyjának:
14. Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és
húsz
kost;
15. Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven
tehenet, és
tíz tulkot: húsz nőstény szamarat, és tíz szamár vemhet.
16. És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön,
és monda
az ő szolgáinak: Menjetek el én előttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj
között.
17. És parancsola az elsőnek, mondván: Ha az én bátyám
Ézsaú
előtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És
kiéi ezek
előtted?
18. Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a
melyet
küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé ő maga is jön utánunk.
19. Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és
mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval
szóljatok
Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.
20. Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk
jő; mert
így gondolkodik vala: Megengesztelem őt az ajándékkal, mely előttem
megy, és
azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem előtte.
21. Előlméne tehát az ajándék; ő pedig azon éjjel a
seregnél
hála.
22. Felkele pedig ő azon éjszaka és vevé két
feleségét, két
szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.
23. Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután
átköltözteté mindenét valamije vala.
24. Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő
vele egy
férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.
25. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt,
megilleté
csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének
forgócsontja a
vele való tusakodás közben.
26. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal.
És
monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
27. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób.
28. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a
te neved,
hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.
29. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a
te
nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá
őt ott.
30. Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét
Peniélnek: mert
látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.
31. És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél
mellett, ő
pedig sántít vala csípőjére.
32. Azért nem eszik Izráel fiai a csípő
forgócsontjának
inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípője
forgócsontjának
inahúsa.
33.
rész
1. Jákób pedig felemelé szemeit és látá, hogy ímé
Ézsaú jő
vala, és négyszáz férfiú ő vele; megosztá azért a gyermekeket Lea
mellé, Rákhel
mellé, és két szolgálója mellé.
2. És előreállítá a szolgálókat és azok gyermekeit,
ezek után
Leát és az ő gyermekeit, Rákhelt pedig és Józsefet leghátul.
3. Maga pedig előttök megy vala, és hétszer hajtá meg
magát a
földig, a míg bátyjához juta.
4. Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé őt,
nyakába
borúla, s megcsókolá őt, és sírának.
5. És felemelé szemeit s látá az asszonyokat és a
gyermekeket,
és monda: Kicsodák ezek teveled? Ő pedig monda: A gyermekek, kikkel
Isten
megajándékozta a te szolgádat.
6. És közelítének a szolgálók, ők és gyermekeik és
meghajták
magokat.
7. Elérkezék Lea is az ő gyermekeivel, és meghajták
magokat;
utoljára érkezék József és Rákhel, és ők is meghajták magokat.
8. És monda Ézsaú: Mire való ez az egész sereg, melyet
előltalálék? És felele: Hogy kedvet találjak az én uram szemei előtt.
9. És monda Ézsaú: Van nekem elég, jó öcsém, legyen
tiéd, a mi
a tiéd.
10. Monda pedig Jákób: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet
találtam szemeid előtt, fogadd el ajándékomat az én kezemből; mert a te
orczádat úgy néztem, mintha az Isten orczáját látnám, és te kegyesen
fogadál
engem.
11. Vedd el kérlek az én ajándékomat, melyet hoztam
néked,
mivelhogy az Isten kegyelmesen cselekedett én velem, és mindenem van
nékem. És
unszolá őt, és elvevé.
12. És monda: Induljunk, menjünk el, és én előtted
megyek.
13. Felele néki Jákób: Az én uram jól tudja, hogy e
gyermekek
gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körűl, a
melyeket ha
csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.
14. Menjen el azért az én uram az ő szolgája előtt, én
is
elballagok lassan, a jószág lépése szerint, a mely előttem van, és a
gyermekek
lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széirbe.
15. És monda Ézsaú: Hadd rendeljek melléd néhányat a
nép
közűl, mely velem van. S ez monda: Minek az? csak kedvet találjak az én
uram
szemei előtt.
16. Visszatére tehát Ézsaú még az nap az ő útján Széir
felé.
17. Jákób pedig méne Szukkóthba és építe magának
házat,
barmainak pedig hajlékokat csinála, s azért nevezé a hely nevét
Szukkóthnak.
18. Annakutána minden bántás nélkül méne Jákób
Mésopotámiából
jövet Sekhem városába, mely vala a Kanaán földén, és letelepedék a
város előtt.
19. És megvevé a mezőnek azt a részét, a hol sátorát
felvonta
vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz pénzen.
20. És oltárt állíta ott, és nevezé azt ily névvel:
Isten,
Izráel Istene.
34.
rész
1. Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak
szűlt vala,
hogy meglátogassa annak a földnek leányait.
2. És meglátá őt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az
ország
fejedelmének fia, és elragadá őt, és vele hála és erőszakot tesz vala
rajta.
3. És ragaszkodék az ő lelke Dínához a Jákób
leányához, és
megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.
4. Szóla pedig Sekhem Khámornak az ő atyjának,
mondván: Vedd
nékem feleségűl ezt a leányt.
5. És meghallá Jákób, hogy megszeplősítette Dínát, az
ő
leányát, fiai pedig a mezőn valának a barommal, azért veszteg marada
Jákób, míg
azok megjövének.
6. És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy
szóljon vele.
7. Mikor Jákób fiai megjövének a mezőről és meghallák
a
dolgot, elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért
hogy
ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem
kellett
volna történni.
8. És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem,
lelkéből
szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségűl.
9. És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat
adjátok
nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,
10. És lakjatok velünk; a föld előttetek van,
lakjátok, s
kereskedjetek rajta és bírjátok azt.
11. Sekhem is monda a Dína atyjának és az ő
bátyjainak: Hadd
találjak kedvet előttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.
12. Akármily nagy jegyadományt és ajándékot kivántok,
megadom
a mint mondjátok nékem, csak adjátok nékem a leányt feleségűl.
13. A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és
Khámornak az ő atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplősítette Dínát
az ő
húgokat,
14. És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy
a mi
húgunkat körűlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat
volna.
15. Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek
hozzánk,
hogy minden férfiú körűlmetélkedjék ti köztetek.
16. Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti
leányaitokat
magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;
17. Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy
körűlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.
18. És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek
a
Khámor fiának.
19. Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét,
mivelhogy
igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között
mindenkinél
nagyobb becsűlete vala.
20. Elméne azért Khámor és Sekhem az ő fia az ő
városuk
kapujába; és szólának az ő városuk férfiaival, mondván:
21. Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak
e
földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az ő
leányaikat vegyük magunknak feleségűl, és a mi leányainkat adjuk nékik.
22. De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk
lakjanak
és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körűlmetélkedik
közöttünk, a
miképen ők is körűl vannak metélkedve.
23. Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem
miéink
lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.
24. És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ő fiának
mindenek,
a kik az ő városa kapuján kijárnak vala, és körűlmetélkedék minden
férfiú, a ki
az ő városa kapuján kijár vala.
25. És lőn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában
valának,
a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s
bátran a
városra ütének és minden férfit megölének.
26. Khámort, és az ő fiát Sekhemet fegyver élére
hányák, és
elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.
27. A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a
várost,
mivelhogy megszeplősítették vala az ő húgokat.
28. Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a
városban, és
a mezőn vala, elvivék.
29. És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és
feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.
30. És monda Jákób Simeonnak és Lévinek:
Megháborítottatok
engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai előtt, a Kananeusok és
Perizeusok
előtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem,
levágnak,
és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.
31. Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan
személylyel, úgy
kellett-é bánni a mi húgunkkal?
35.
rész
1. Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel
Béthelbe
és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki
megjelenék néked,
mikor a te bátyád Ézsaú előtt futsz vala.
2. Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mind
azoknak, kik
vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és
tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.
3. És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy
csináljak ott
oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom
napján, és
velem volt az úton, a melyen jártam.
4. Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik
nálok
valának, és füleikből a függőket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt,
mely
Sekhem mellett vala.
5. És elindulának. De Istennek rettentése vala a
körűltök való
városokon, és nem üldözék a Jákób fiait.
6. Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van,
azaz
Béthelbe, ő maga és az egész sokaság, mely ő vele vala.
7. És építe ott oltárt, és nevezé a helyet
Él-Béthelnek,
mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az ő bátyja előtt fut
vala.
8. És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték
Béthelen
alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak.
9. Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez
jöve
Mésopotámiából, és megáldá őt.
10. És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne
neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És
nevezé
nevét Izráelnek.
11. És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható
Isten,
nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és
királyok
származzanak a te ágyékodból.
12. És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak,
néked
adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet.
13. És felméne ő tőle az Isten azon a helyen, a hol
vele
szólott vala.
14. Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a
hol
szólott vele, kőoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra
olajat.
15. És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten
szólott vala
ő vele, Béthelnek.
16. És elindúlának Béthelből, s mikor Efratától, hogy
oda
érjenek, már csak egy dűlőföldre valának, szűle Rákhel, és nehéz vala
az ő
szűlése.
17. S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert
most is
fiad lesz.
18. És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét
Benóninak,
az atyja pedig nevezé őt Benjáminnak.
19. És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába
(azaz
Bethlehembe) vivő úton.
20. És emlékoszlopot állíta Jákób az ő sírja fölött.
Rákhel
sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig.
21. Azután tovább költözék Izráel, és a Héder tornyán
túl voná
fel sátorát.
22. Lőn pedig, mikor Izráel azon a földön lakozék,
elméne
Rúben, és hála Bilhával, az ő atyjának ágyasával, s meghallá Izráel.
Valának
pedig a Jákób fiai tizenketten.
23. Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon,
Lévi,
Júda, Izsakhár és Zebulon.
24. Rákhel fiai: József és Benjámin.
25. A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és
Nafthali.
26. A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser.
Ezek a
Jákób fiai, a kik születtek néki Mésopotámiában.
27. És eljuta Jákób Izsákhoz, az ő atyjához Mamréba,
Kirját-Arbába, azaz Hebronba, a hol Ábrahám és Izsák tartózkodnak vala.
28. Valának pedig Izsák napjai száz nyolczvan
esztendő.
29. És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az ő
eleihez
vén korban, bételvén az élettel; és eltemeték őt az ő fiai, Ézsaú és
Jákób.
36.
rész
1. Ez Ézsaúnak (azaz Edómnak) nemzetsége.
2. Ézsaú a Kananeusok leányai közűl vette vala
feleségeit:
Adát, a Khitteus Élonnak leányát; és Oholibámát, Anáhnak leányát, a ki
Khivveus
Czibhón leánya vala.
3. És Boszmáthot, az Ismáel leányát, Nebajóthnak
húgát.
4. Szűlé pedig Adá Ézsaúnak Elifázt; és Boszmáth szűlé
Rehuélt.
5. Oholibáma pedig szűlé Jehúst, Jahlámot és Kórét.
Ezek az
Ézsaú fiai, kik születtek néki Kanaán földén.
6. És felvevé Ézsaú az ő feleségeit, az ő fiait, és az
ő
leányait, és minden házabeli lelket, minden juhait, barmait, és minden
jószágát, melyet szerzett vala Kanaán földén, és elméne más országba,
az ő
atyjafiának Jákóbnak színe elől.
7. Mert az ő jószáguk több vala, semhogy együtt
lakhattak
volna, és tartózkodásuk földe nem bírja vala meg őket az ő nyájaik
miatt.
8. Letelepedék tehát Ézsaú a Széir hegyén. Ézsaú pedig
az
Edóm.
9. Ez Ézsaúnak az Edomiták atyjának nemzetsége a Széir
hegyen.
10. Ezek Ézsaú fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú
feleségének
fia. Rehuél, Boszmáthnak Ézsaú feleségének fia.
11. Elifáznak fiai valának: Thémán, Omár, Czefó,
Gahtám és
Kenáz.
12. Thimna pedig Elifáznak, az Ézsaú fiának ágyasa
vala, ki
Elifáznak szűlé Amáleket. Ezek Adának, Ézsaú feleségének fiai.
13. Ezek pedig a Rehuél fiai: Nakhath, Zerakh, Sammá,
Mizzá.
Ezek valának Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai.
14. Oholibámának pedig, Ézsaú feleségének, Anáh
leányának, ki
Czibhón leánya volt, ezek valának fiai, kiket szűle Ézsaúnak: Jéhus,
Jahlám és
Korakh.
15. Ezek Ézsaú fiainak fejedelmei: Elifáznak, Ézsaú
elsőszülöttének fiai: Thémán fejedelem, Omár fejedelem, Czefó
fejedelem, Kenáz
fejedelem.
16. Korakh fejedelem, Gahtám fejedelem, Amálek
fejedelem. Ezek
Elifáztól való fejedelmek Edómnak országában; ezek Adá fiai.
17. Rehuélnek pedig, az Ézsaú fiának fiai ezek:
Nakhath
fejedelem, Zerakh fejedelem, Sammá fejedelem, Mizzá fejedelem. Ezek
Rehuéltől
való fejedelmek Edóm országában. Ezek Boszmáthnak, Ézsaú feleségének
fiai.
18. Ezek pedig Oholibámának, Ézsaú feleségének fiai:
Jéhus
fejedelem, Jahlám fejedelem, Korakh fejedelem. Ezek Oholibámától, Anáh
leányától, Ézsaú feleségétől való fejedelmek.
19. Ezek Ézsaú fiai, és ezek azoknak fejedelmei; ez
Edóm.
20. A Horeus Széirnek fiai, kik ama földön laknak vala
ezek:
Lótán, Sóbál, Czibhón, Anáh.
21. Disón, Eczer, Disán, Ezek a Horeusok fejedelmei,
Széirnek
fiai Edóm országában.
22. Lótánnak pedig fiai voltak: Hóri, Hémám, és
Lótánnak húga,
Timna.
23. Sóbálnak fiai ezek: Halván, Mánakháth, Hébál,
Sefó, Onám.
24. Czibhónnak pedig fiai ezek: Aja és Anáh, az az
Anáh, ki
meleg forrásokat talált a pusztában, mikor atyjának Czibhónnak
szamarait
legelteté.
25. Anáhnak fiai ezek: Disón és Oholibáma Anáhnak
leánya.
26. Disónnak fiai ezek: Hemdán, Esbán, Ithrán, Kherán.
27. Eczernek fiai ezek: Bilhán, Zahaván, Hakán.
28. Disánnak fiai ezek: Húcz és Arán.
29. A Horeusok közűl való fejedelmek pedig ezek: Lótán
fejedelem, Sóbál fejedelem, Czibhón fejedelem, Anáh fejedelem.
30. Disón fejedelem, Eczer fejedelem, Disán fejedelem.
Ezek a
Horeusok közűl való fejedelmek az ő fejedelemségök szerint, Széir
tartományában.
31. Ezek pedig a királyok, kik uralkodtak Edóm földén
minekelőtte Izráel fiai között király uralkodott volna.
32. Király vala Edómban Bela, Behor fia, s az ő
városának neve
Dinhába vala.
33. És meghala Bela, uralkodék helyette Jóbáb, Zerakh
fia, ki
Boczrából való volt.
34. És meghala Jóbáb, és uralkodék helyette a Témán
földéből
való Khusám.
35. És meghala Khusám és uralkodék helyette Hadád, a
Bédád
fia, a ki megveré a Midiánitákat a Moáb mezején; az ő városának neve
pedig
Hávit vala.
36. És meghala Hadád és uralkodék helyette a
Masrekából való
Szamlá.
37. És meghala Szamlá és uralkodék helyette Saul, a
folyóvíz
mellett való Rékhobóthból.
38. És meghala Saul és uralkodék helyette
Báhál-Khanán, Akhbór
fia.
39. És meghala Báhál-Khanán, Akhbór fia, és uralkodék
helyette
Hadár; és az ő városának neve Pahu, az ő feleségének pedig neve
Mehetábéel, a
ki Mézaháb leányának Matrédnak leánya vala.
40. Ezek pedig az Ézsaú nemzetségéből való fejedelmek
nevei,
az ő családjok, helyök, és nevök szerint: Timná fejedelem, Halvá
fejedelem,
Jetéth fejedelem.
41. Oholibámá fejedelem, Éla fejedelem, Pinon
fejedelem.
42. Kenáz fejedelem, Thémán fejedelem, Mibczár
fejedelem.
43. Magdiél fejedelem, Hirám fejedelem. Ezek Edóm
fejedelmei
az ő lakások szerint, az ő örökségök földén. Ézsaú az Edómiták atyja.
37.
rész
1. Jákób pedig lakozék az ő atyja bujdosásának földén,
Kanaán
földén.
2. Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét
esztendős korában az ő bátyjaival együtt juhokat őriz vala, bojtár vala
Bilhának és Zilpának az ő atyja feleségeinek fiai mellett, és József
rossz
híreket hord vala felőlük az ő atyjuknak.
3. Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala
Józsefet,
mivelhogy vén korában nemzette vala őt; és czifra ruhát csináltat vala
néki.
4. Mikor pedig láták az ő bátyjai, hogy atyjuk minden
testvére
közt őt szereti legjobban, meggyűlölik vala, és jó szót sem bírnak vala
hozzá
szólani.
5. És álmot álmodék József és elbeszélé az ő
bátyjainak; és
azok annál inkább gyűlölik vala őt.
6. Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az
álmot,
melyet álmodtam.
7. Ímé kévéket kötünk vala a mezőben, és ímé az én
kévém
felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körűlállanak, és az én kévém
előtt
meghajolnak vala.
8. És mondának néki az ő bátyjai: Avagy király
akarsz-é lenni
felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyűlölik
vala őt
álmáért és beszédéért.
9. Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az ő
bátyjainak,
mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy
csillag
meghajol vala én előttem.
10. S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ő atyja
megdorgálá őt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy
elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te
előtted
a földig?
11. Irígykednek vala azért reá az ő bátyjai; az ő
atyja pedig
elméjében tartja vala e dolgot.
12. Mikor pedig az ő bátyjai elmenének Sikhembe, hogy
az ő
atyjok juhait őrizzék;
13. Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem
Sikhemben
legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Ő pedig monda:
Ímhol
vagyok.
14. És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint
vagynak a te
bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát őt Hebron
völgyéből, és
méne Sikhembe.
15. Előtalálá pedig őt egy ember, mikor a mezőben
bolyong
vala, és megkérdé őt az az ember, mondván: Mit keressz?
16. És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd
meg
nékem, hol legeltetnek?
17. És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám,
hogy
mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az ő bátyjai után, és
megtalálá
őket Dóthánban.
18. Mikor távolról megláták, minekelőtte közel ért
volna
hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.
19. És szólának egymás között: Ímhol jő az álomlátó!
20. Most hát jertek öljük meg őt, és vessük őt
valamelyik
kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az
ő
álmaiból.
21. Meghallá pedig Rúben és megmenté őt kezökből, és
mondá: Ne
üssük őt agyon.
22. És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek
őt ebbe a
kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért,
hogy
megszabadítsa őt kezökből, hogy visszavigye atyjához.
23. És lőn, a mint oda ére József az ő bátyjaihoz,
letépték
Józsefről az ő felső ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.
24. És megragadák őt és beleveték a kútba; a kút pedig
üres
vala, nem vala víz benne.
25. Azután leűlének kenyerezni, és felemelék
szemeiket, és
láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jő vala Gileádból, és azoknak
tevéi
visznek vala fűszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék
Égyiptomba.
26. És monda Júda az ő atyjafiainak: Mi haszna, ha
megöljük a
mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az ő vérét?
27. Jertek adjuk el őt az Ismáelitáknak, és ne tegyük
reá
kezünket, mert atyánkfia, vérünkből való ő. És hallgatának rá az ő
atyjafiai.
28. És menének arra Midiánita kereskedő férfiak, és
kivonák és
felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz
ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
29. És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem
vala a
kútban, és megszaggatá ruháit.
30. És megtére az ő atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a
gyermek,
és én, merre menjek én?
31. Akkor vevék a József felső ruháját, és leölének
egy
kecskebakot, és belemárták a felső ruhát a vérbe.
32. És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz
és
mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?
33. És megismeré azt, és monda: Fiam felső ruhája ez,
fenevad
ette meg őt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.
34. És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és
gyászolá
az ő fiát sokáig.
35. Felkelének pedig minden ő fiai, és minden ő
leányai, hogy
vígasztalják őt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek
fiamhoz
a sírba; és siratá őt az atyja.
36. A Midiániták pedig eladák őt Égyiptomba
Pótifárnak, a
Faraó főemberének, a testőrök főhadnagyának.
38.
rész
1. És lőn abban az időben, hogy Júda elméne az ő
atyjafiaitól,
és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.
2. És meglátá ott Júda egy Súah nevű Kanaánbeli
férfiúnak
leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.
3. És az fogada méhében és szűle fiat, és nevezé nevét
Hérnek.
4. És ismét fogada méhében, s fiat szűle, és nevezé
nevét
Ónánnak.
5. Még egyszer szűle fiat, és nevezé nevét Sélának, és
mikor
azt szűlé, Khezibben vala.
6. És vőn Júda az ő elsőszülött fiának Hérnek
feleséget, ennek
neve Thámár vala.
7. De Hér, Júdának elsőszülött fia gonosz vala az Úr
szemei
előtt, és megölé őt az Úr.
8. És monda Júda Ónánnak: Eredj be a te bátyád
feleségéhez, és
vedd feleségűl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.
9. Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az
övé, azért
valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala
el a
magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
10. És gonoszságnak tetszék az Úr szemei előtt, a mit
cselekeszik vala, annakokáért megölé őt is.
11. És monda Júda Thámárnak, az ő menyének: Maradj
özvegyen
addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így
gondolkodik
vala: Netalán ez is meghal, mint az ő bátyjai. Elméne azért Thámár, és
marada
az ő atyja házában.
12. Sok idő múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége.
Júda
pedig megvígasztalódék és elméne az ő juhainak nyírőihez, barátjával az
Adullámbeli Khirával, Thimnába.
13. Hírűl adák pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad
Thimnába
megy juhainak nyírésére.
14. Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá
és
beburkolá magát, és leűle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton
van;
mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák őt annak
feleségűl.
15. Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek
gondolá,
mivelhogy befedezte vala orczáját.
16. És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek,
hogy
menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez pedig
monda:
Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?
17. És felele: Küldök néked az én nyájamból egy
kecskefiat. És
az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?
18. És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda:
Gyűrűdet,
gyűrűd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki,
és beméne
hozzá, és teherbe ejté.
19. Azután felkele és elméne, és leveté magáról a
fátyolt; és
felvevé az ő özvegyi ruháját.
20. És megküldé Júda a kecskefiat az ő Adullámbeli
barátjától,
hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.
21. És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van
az a
felavatott parázna nő, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok
mondának:
Nem volt erre felavatott parázna nő.
22. Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám
azt meg, a
helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre felavatott parázna nő.
23. És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne
legyünk; ímé
én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg őt.
24. És lőn mintegy három hónap múlva, jelenték
Júdának,
mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a
paráznaság
miatt. És monda Júda: Vigyétek ki őt, és égettessék meg.
25. Mikor pedig kivitetnék, elkülde az ő ipához,
mondván: Attól
a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg, kérlek,
kié e
gyűrű, e zsinór, és e pálcza.
26. És megismeré Júda és monda: Igazabb ő nálamnál,
mert
bizony nem adám őt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré őt Júda többé.
27. És lőn az ő szűlésének idején, ímé kettősök
valának az ő
méhében.
28. És lőn, hogy szűlése közben az egyik kinyújtá
kezét, és
fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki először.
29. De lőn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az ő
testvére
jöve ki. És mondá a bába: Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé
nevét
Pérecznek.
30. És utána kijöve az ő testvére kinek veres fonál
vala
kezén; és nevezé nevét Zerákhnak.
39.
rész
1. József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé őt az
Ismáelitáktól, kik őt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a
Faraó
főembere, a testőrök főhadnagya.
2. És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala
és az ő
égyiptomi urának házában vala.
3. Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy
valamit
cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében:
4. Kedvessé lőn azért József az ő ura előtt, és
szolgál vala
néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére
bízá.
5. És lőn az időtől fogva, hogy házának és a mije
volt,
mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek
házát
Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és
a mezőn.
6. Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és
semmire
sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala.
József
pedig szép termetű és szép arczú vala.
7. És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége
Józsefre veté
szemeit, és monda: Hálj velem.
8. Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének:
Ímé az én
uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és a mije
van,
mindenét az én kezemre bízá.
9. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem
semmit
sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy
követhetném
hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?
10. És lőn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá
Józsefnek,
de ő nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.
11. Lőn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a
házba
beméne, és a háznép közűl senki sem vala ott benn a házban,
12. És megragadá őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj
velem. Ő
pedig ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne.
13. És mikor látja vala az asszony, hogy az a maga
ruháját az
ő kezében hagyta, és kifutott:
14. Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván:
Lássátok,
héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött
hozzám, hogy
velem háljon, s én fenszóval kiálték.
15. És lőn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék
kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.
16. Megtartá azért az ő ruháját magánál, míg az ő ura
haza
jöve.
17. S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve
hozzám a
héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.
18. És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam
hagyá
és kifuta.
19. És lőn, a mint hallja az ő ura az ő feleségének
beszédeit,
melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád;
haragra
gerjede.
20. Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a
tömlöczbe, melyben
a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.
21. De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő
kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó előtt.
22. És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a
tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala,
minden ő
általa történék.
23. És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra,
a
melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala Józseffel, és valamit
cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala.
40.
rész
1. És lőn ezekután, hogy az égyiptomi király pohárnoka
és
sütőmestere vétkezének az ő urok ellen, az égyiptomi király ellen.
2. Megharaguvék azért a Faraó az ő két főemberére, a
főpohárnokra, és a fősütőmesterre.
3. És fogságba vetteté azokat a testőrök főhadnagyának
házában
levő tömlöczbe, arra a helyre, ahol fogva vala József.
4. A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelé
melléjük és
szolgála nékik. És jó ideig valának fogságban.
5. És az égyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, a
kik a
tömlöczben fogva valának, látának álmot mindketten; mindegyik külön
álmot, azon
egy éjjel, mindegyik az ő álmának értelme szerint.
6. És beméne hozzájok József reggel, látá, hogy ímé
bánkódnak
vala.
7. És megkérdé a Faraó főembereit, a kik az ő ura
házánál vele
együtt fogva valának, mondván: Miért oly komor ma a ti orczátok?
8. És mondának néki: Álmot láttunk és nincsen a ki
megfejtse
azt. És monda nékik József: A megfejtés nem Isten dolga-é? mondjátok
el,
kérlek, nékem.
9. Elbeszélé azért a főpohárnok az ő álmát Józsefnek,
és monda
néki: Álmomban ímé egy szőlőtő vala előttem;
10. És a szőlőtőn három szál vessző vala, s alighogy
bimbózék,
virágozék, és gerézdjei megérlelék a szőlőszemeket.
11. A Faraó pohara pedig az én kezemben vala, és én
vevém a
szőlőszemeket és facsarám a Faraó poharába, és adom vala a poharat a
Faraó
kezébe.
12. És monda néki József: Ez annak a megfejtése: a
három
vesszőszál, három nap.
13. Harmadnap múlva a Faraó felmagasztalja a te
fejedet, és
visszahelyez téged hivatalodba, és adod a Faraó kezébe az ő poharát, az
elébbi
tiszted szerint, mikor az ő pohárnokja valál.
14. Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked
jól lesz
dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg
rólam a Faraó
előtt és szabadíts meg engem e házból.
15. Mert lopva hoztak el engem a héberek földéről, és
itt sem
cselekedtem semmit, hogy a tömlöczbe vessenek.
16. És látá a fősütőmester, hogy jól magyaráz vala és
monda
Józsefnek: Álmodtam én is, hogy ímé három kosár kalács vala fejemen.
17. A felső kosárban pedig valának a Faraónak
mindenféle
süteményei, és a madarak eszik vala azokat a kosárból, az én fejemről.
18. És felele József és monda: Ez annak a
magyarázatja: a
három kosár, három nap.
19. Harmadnap múlva fejedet véteti a Faraó és fára
akasztat
fel téged, és a madarak leeszik rólad húsodat.
20. S lőn harmadnapon a Faraó születése napja, és
vendégséget
szerze minden ő szolgáinak, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert
is
fölvevé szolgái közé.
21. És a főpohárnokot visszahelyezé pohárnokságába, és
nyújtotta a poharat a Faraó kezébe.
22. A fősütőmestert pedig felakasztatá; a miképen
magyarázta
vala nékik József.
23. És nem emlékezék meg a főpohárnok Józsefről, hanem
elfelejtkezék róla.
41.
rész
1. Lőn pedig két esztendő múlván, hogy a Faraó álmot
láta, s
ímé áll vala a folyóvíz mellett.
2. És ímé a folyóvízből hét szép és kövér tehén jő
vala ki, és
legel vala a nádasban.
3. S ímé azok után más hét tehén jő vala ki a
folyóvízből,
rútak és ösztövérek, és oda állanak vala ama tehenek mellé a folyóvíz
partján.
4. És elnyelék a rút és ösztövér tehenek a hét szép és
kövér
tehenet; és felserkene a Faraó.
5. És elaluvék és másodszor is álmot láta, és ímé hét
gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.
6. És ímé azok után hét vékony s keleti széltől
kiszáradt
gabonafej nevekedik vala.
7. És elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és
teljes
gabonafejet. És felserkene a Faraó, és ímé álom vala.
8. Reggelre kelvén, nyugtalankodék lelkében, elkülde
azért és
egybehívatá Égyiptom minden jövendőmondóját, és minden bölcsét és
elbeszélé
nékik a Faraó az ő álmát, de senki sem vala, ki azokat megmagyarázta
volna a
Faraónak.
9. Szóla azért a főpohárnok a Faraónak, mondván: Az én
bűneimről emlékezem e napon.
10. A Faraó megharagudt vala az ő szolgáira, és
fogságba
vettetett vala engem a testőrök főhadnagyának házába, engem és a
fősütőmestert.
11. És álmot látánk egy éjjel, én is, az is;
mindegyikünk a
maga álmának értelme szerint álmoda.
12. És vala velünk ott egy héber ifjú, a testőrök
főhadnagyának szolgája; elbeszéltük vala néki, és ő megfejté nékünk a
mi
álmainkat; mindegyikünknek az ő álma szerint fejté meg.
13. És lőn, hogy a miképen megfejté nékünk, úgy lőn:
engem
visszahelyeze hívatalomba, amazt pedig felakasztatá.
14. Elkülde azért a Faraó és hívatá Józsefet, és
hamarsággal
kihozák őt a tömlöczből, és megborotválkozék, ruhát válta és a Faraóhoz
méne.
15. És monda a Faraó Józsefnek: Álmot láttam és nincs
a ki
megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha
meghallod az
álmot, meg is magyarázod azt.
16. És felele József a Faraónak, mondván: Nem én,
Isten
jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.
17. Monda azért a Faraó Józsefnek: Álmomban ímé állok
vala a
folyóvíz partján.
18. És ímé a folyóvízből hét kövér és szép tehén jő
vala ki,
és legel vala a nádasban.
19. S ímé azok után más hét tehén jő vala ki, nagyon
ösztövérek, rútak és hitványak; egész Égyiptom földén nem láttam
azokhoz
hitványságra hasonlókat.
20. És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi
hét
kövér tehenet.
21. És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala
meg, hogy
gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az előtt. És
felserkenék.
22. És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik
vala
egy száron, mind teljes és szép.
23. És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltől
kiszáradt
gabonafej nevekedik vala azok után,
24. És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép
gabonafejet.
És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, a ki megmagyarázza nékem.
25. És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és
ugyanaz; a
mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.
26. A hét szép tehén, hét esztendő, a hét szép
gabonafej az is
hét esztendő; az álom egy és ugyanaz.
27. A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok
után
jöttek ki, az is hét esztendő, és a hét vékony, keleti széltől
kiszáradt
gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.
28. Ez az a mit mondék a Faraónak, hogy a mit Isten
cselekedni
akar, megmutatta a Faraónak.
29. Ímé hét esztendő jő, és nagy bőség lesz egész
Égyiptomban.
30. Azok után pedig következik az éhség hét
esztendeje, s
minden bőséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a
földet.
31. És nem ismerszik meg az elébbi bőség e földön az
utána
következő éhség miatt, mert igen nagy lesz.
32. Hogy pedig a Faraó álma kettős, kétszeres vala,
onnan van,
mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.
33. Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és
bölcs
férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselővé.
34. Cselekedje ezt a Faraó és rendeljen tiszttartókat
az
országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bő esztendőben.
35. És takarítsák be a következő jó esztendők minden
termését,
és gyűjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelműl a városokban, és
tartsák meg,
36. És legyen az élelem tartalékban az ország számára
az éhség
hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne
vesszen e
föld az éhség miatt.
37. És tetszék e beszéd a Faraónak és minden ő
szolgáinak.
38. Monda azért a Faraó az ő szolgáinak:
Találhatnánk-é ehhez
hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?
39. És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind
ezeket
néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.
40. Te légy az én házamon főgondviselő, és minden
népem a te
szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.
41. Monda továbbá a Faraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé
tettelek
az egész Égyiptom földén.
42. És levevé a Faraó a maga gyűrűjét kezéről, és adá
azt
József kezére; és felöltözteté őt drága gyolcs ruhába, és aranylánczot
tőn az ő
nyakába.
43. És meghordoztatá őt az ő második szekerén, és
kiáltják
vala ő előtte: Térdet hajtsatok! Így tevé őt fejedelemmé az egész
Égyiptom
földén.
44. És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó; de
te nálad
nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén.
45. És nevezé a Faraó József nevét
Czafenát-Pahneákhnak, és
adá néki feleségűl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És
kiméne
József Égyiptom földére.
46. József pedig harmincz esztendős vala, mikor a
Faraó előtt,
az égyiptomi király előtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elől, és
bejárá az
egész Égyiptom földét.
47. És a föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal
ontá a
termést.
48. És összegyűjté a hét esztendőnek minden eleségét,
mely
vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, minden
városba a körülte
levő határ élelmét takarítá be.
49. És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger
fövénye,
igen sokat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma
nem
vala.
50. Józsefnek pedig születék két fia az éhség
esztendejének
eljötte előtt, kiket szűle néki Aszenáth, Potiferának az On papjának
leánya.
51. És nevezé József az elsőszülöttnek nevét
Manassénak: mert
úgymond, elfelejteté én velem Isten minden én vesződségemet, és az én
atyámnak
egész házát.
52. A másodiknak nevét pedig nevezé Efraimnak: mivel,
úgymond,
megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén.
53. Eltele tehát a bőség hét esztendeje, a mely vala
Égyiptomnak földén.
54. És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint
megmondotta
vala József; és lőn éhség minden országban; de Égyiptom földén
mindenütt vala
kenyér.
55. De megéhezék egész Égyiptom földe is, és kenyérért
kiált
vala a nép a Faraóhoz. - Monda pedig a Faraó mind az Égyiptombelieknek:
Menjetek Józsefhez, és a mit mond néktek, azt míveljétek.
56. És az éhség mind az egész földön vala. Akkor mind
megnyitá
József a gabonás házakat, és árulja vala az Égyiptombelieknek; mert
nagyobbodik
vala az éhség Égyiptom földén.
57. És mind az egész föld Égyiptomba megy vala
Józsefhez
gabonát venni; mert nagy vala az éhség az egész földön.
42.
rész
1. És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda
Jákób
az ő fiainak: Mit néztek egymásra?
2. És monda: Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona;
menjetek
le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk és ne haljunk
meg.
3. Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba
gabonát venni.
4. De Benjámint a József öcscsét nem bocsátá el Jákób
az ő
bátyjaival; mert mondá: Netalán veszedelem érhetné.
5. Elmenének tehát Izráel fiai gabonát venni az oda
menőkkel
együtt, mert éhség vala Kanaán földén.
6. József pedig az ország kormányzója vala, és ő
árulja vala a
gabonát a föld minden népének. Eljutának azért a József bátyjai, és
arczczal a
földre borúlának ő előtte.
7. Amint meglátá József az ő bátyjait, megismeré őket,
de
idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik,
mondván:
Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földéről jöttünk eleséget
venni.
8. Megismeré pedig József az ő bátyjait, de azok nem
ismerék
meg őt.
9. És megemlékezék József az álmokról, a melyeket azok
felől
álmodott vala. És monda nékik: Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek,
hogy az
ország védetlen részeit meglássátok.
10. És mondának néki: Nem uram, hanem eleséget venni
jöttek a
te szolgáid.
11. Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek
vagyunk. Soha nem voltak kémek a te szolgáid.
12. Ismét monda: Nem úgy van, hanem azért jöttetek,
hogy az
ország védetlen részeit meglássátok.
13. Amazok mondának: Mi, te szolgáid, tizenketten
vagyunk
testvérek, egy embernek fiai, Kanaán földén; és ímé legkisebbikünk most
atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg.
14. József pedig monda nékik: Úgy van a mint néktek
mondám:
kémek vagytok.
15. Ezzel lesztek próbára téve: Úgy éljen a Faraó,
hogy ki nem
mentek innen, míg ide nem jő a ti legkisebbik atyátokfia.
16. Küldjetek el közűletek egyet, hogy hozza ide
testvérteket;
ti pedig fogva lesztek. Így lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz
járatban
vagytok-é vagy nem? Úgy éljen a Faraó, hogy ti kémek vagytok.
17. Annakokáért fogságban tartá őket harmadnapig.
18. Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt
cselekedjétek,
hogy éljetek; az Istent én is félem.
19. Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik
testvéretek
a ti tömlöczötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok
szükségére.
20. Legkisebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám,
akkor
igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg. És aképen cselekedének.
21. És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk mi a mi
atyánkfia
ellen, a kinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de
nem
hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.
22. Rúben pedig felele nékik, mondván: Avagy nem
mondtam-é
néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok
reám. És
ímé vérét is keresik rajtunk!
23. És nem tudják vala ők, hogy József érti őket, mert
tolmács
vala közöttük.
24. És elfordula tőlök és síra: Azután hozzájok
fordula és
szóla nékik, és visszatartá közűlök Simeont, és szemök láttára
megkötözteté őt.
25. És parancsola József, hogy töltsék meg edényeiket
gabonával, és tegyék vissza pénzöket mindeniknek az ő zsákjába, és hogy
adjanak
nékik enni valót az útra; és így cselekedének velök.
26. És felveték gabonájokat szamaraikra és elmenének
onnan.
27. És egyik kioldá zsákját, hogy abrakot adjon
szamarának a
szálláson és meglátá az ő pénzét, hogy ímé zsákja szájában van az.
28. És monda az ő atyjafiainak: Visszatették az én
pénzemet,
és ímé zsákomban van. Akkor megrettene szívök, és remegve mondának
egymásnak:
Micsoda ez, a mit Isten cselekedett velünk?
29. És eljutának atyjokhoz Jákóbhoz Kanaán földére és
mindazt
elbeszélék néki a mi velök történt vala, mondván:
30. Az a férfiú, annak a földnek ura, keményen szóla
nékünk,
és úgy bánt velünk, mintha az országot kémleltük volna.
31. És mondánk néki: Igaz emberek vagyunk, soha nem
voltunk mi
kémek.
32. Tizenketten vagyunk atyafiak, a mi atyánknak fiai,
egyikünk nincs meg, legkisebbikünk pedig most atyánkkal van Kanaán
földén.
33. És monda nékünk az a férfiú, annak a földnek ura:
Erről
ismerem meg, hogy igaz emberek vagytok: egyik atyátokfiát hagyjátok
nálam, a
házaitok szükségére valót vigyétek, és menjetek el;
34. És hozzátok hozzám a ti legkisebbik atyátokfiát,
akkor
megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek; akkor visszaadom
néktek a
ti atyátokfiát, és ebben az országban kereskedhettek.
35. És lőn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az ő
csomó pénze
mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az ő csomó pénzeiket ők és az
ő
atyjok, megfélemlének.
36. És monda nékik az ő atyjok Jákób: Megfosztotok
engem
gyermekeimtől; József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek?
mindez
engem ér!
37. Akkor szóla Rúben az ő atyjának, mondván: az én
két fiamat
öld meg, ha meg nem hozom őt néked. Bízd az én kezemre őt, és én
visszahozom
néked.
38. Az pedig monda: Nem megy le oda az én fiam ti
veletek,
mert az ő bátyja megholt és ő maga maradt meg; ha veszedelem érné őt az
úton, a
melyen elmentek, ősz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.
43.
rész
1. Az éhség pedig elhatalmazott vala az országon.
2. És lőn mikor fogytán vala az eleség, melyet
Égyiptomból
hoztak vala, monda nékik az ő atyjok: Menjetek el ismét, vegyetek
nékünk egy
kevés eleséget.
3. És felele néki Júda, mondván: Erősen fogadkozék az
a
férfiú, mondván: Színem elé ne kerűljetek, ha veletek nem lesz a ti
atyátokfia.
4. Ha azért elbocsátod velünk a mi öcsénket,
elmegyünk, és
veszünk néked eleséget;
5. Ha pedig el nem bocsátod, nem megyünk, mert az a
férfiú
megmondá nékünk: Színem elé ne kerűljetek, ha a ti atyátokfia veletek
nem lesz.
6. És monda Izráel: Miért cselekedtetek gonoszul
velem, hogy
megmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy öcsétek?
7. Azok pedig mondának: Nagyon tudakozódék az a férfiú
felőlünk és nemzetségünk felől, mondván: Él-é még atyátok? van-é még
testvéretek? És mi kérdéseihez képest feleltünk néki. Avagy tudhattuk-é
mi,
hogy azt mondja: Hozzátok ide a ti atyátokfiát?
8. És monda Júda Izráelnek, az ő atyjának: Bocsásd el
azt a
fiút én velem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk és meg
ne
haljunk se mi, se te, se a mi gyermekeink.
9. Én leszek kezes érette, az én kezemből kérd elő. Ha
vissza
nem hozom őt hozzád, és elődbe nem állítom őt, mind éltig bűnös legyek
előtted.
10. Bizony ha nem késlekedünk vala, ez ideig már
kétszer is
megjöhettünk volna.
11. És monda nékik Izráel az ő atyjok: Ha csakugyan
így kell
lenni, akkor ezt cselekedjétek: Vegyetek e föld válogatott
gyümölcseiből a ti
edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés
balzsamot, egy
kevés mézet, fűszerszámokat, mirhát, diót, mandulát.
12. Pénzt pedig két annyit vigyetek magatokkal, sőt a
mely
pénzt meghoztatok a ti zsákjaitok szájában, azt is vigyétek vissza
magatokkal,
talán tévedés ez.
13. Öcséteket is vegyétek, keljetek fel és menjetek
vissza
ahhoz a férfiúhoz.
14. A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet
találjatok
annál a férfiúnál, és bocsássa vissza ti veletek a másik atyátokfiát,
és
Benjámint. Én pedig ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek
megfosztva.
15. Vevék azért a férfiak azt az ajándékot, és vevének
kétannyi pénzt az ő kezökbe, és Benjámint, és felkelének és alámenének
Égyiptomba, és megállának József előtt.
16. A mint meglátá József ő velök Benjámint, monda az
ő háza
gondviselőjének: Vidd be azokat az embereket a házba, és ölj barmot, s
készítsd
el, mert velem ebédelnek ez emberek ma délben.
17. És az a férfiú aképen cselekedék, amint József
parancsolta
vala, és bevivé az a férfiú azokat az embereket a József házába.
18. És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék
őket a
József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először
a mi
zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket
rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt.
19. És járulának József házának gondviselőjéhez, és
szólának
néki a ház ajtajában.
20. És mondának: Kérünk uram! Ennekelőtte alájöttünk
vala
eleséget venni.
21. És lőn mikor éjjeli szállásra jutánk és kioldjuk
vala a mi
zsákjainkat: ímé mindenikünknek pénze az ő zsákjának szájában vala,
tulajdon
pénzünk teljes mértéke szerint; és visszahoztuk azt magunkkal.
22. De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget
venni; nem
tudjuk ki tette a mi pénzünket zsákjainkba.
23. És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti
Istentek és a
ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az
én
kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont.
24. Bevivé azután a férfiú azokat az embereket a
József
házába, és vizet hozata, és megmosák lábaikat, és abrakot is ada az ő
szamaraiknak.
25. Ők pedig elkészíték az ajándékot mire József
délben
megjöve; mert megértették vala, hogy ott ebédelnek.
26. Mikor József haza jöve, bevivék néki az ajándékot,
mely
kezökben vala, a házba, és leborulának előtte a földig.
27. És kérdezősködék egészségök felől, s monda:
Egészségben
van-é a ti vén atyátok, a kiről nékem szóltatok? él-é még?
28. Azok pedig mondának: Egészségben van a te szolgád,
a mi
atyánk, még él. És meghajták magokat és leborulának.
29. És felemelé szemeit és látá Benjámint az ő
atyjafiát, az ő
anyjának fiát, és monda: Ez-é a ti legkisebbik atyátokfia, a ki felől
nékem
szóltatok vala? És ismét monda: Az Isten légyen hozzád kegyelmes, fiam!
30. Akkor elsiete onnan József, mert felgerjede szíve
az ő
öcscse iránt, és erőlteti vala a sírás; beméne azért szobájába, és ott
síra.
31. Azután megmosá orczáját, és kiméne, és
megtartóztatá
magát, és monda: Hozzatok enni valót.
32. És elhozák néki külön, azoknak is külön, és az
Égyiptombelieknek is, kik vele esznek vala, külön: Mert nem ehettek az
Égyiptombeliek együtt a héberekkel, mert utálatos az az Égyiptombeliek
előtt.
33. Leűlének azért ő előtte, az elsőszülött az ő
elsőszülöttsége
szerint, és a fiatalabb az ő fiatalsága szerint. És az emberek
álmélkodva
nézének egymásra.
34. Ő pedig részt juttata azoknak maga elől és a
Benjámin
része ötszörte nagyobb vala mindnyájok részénél. És ivának és
megittasodának ő
nála.
44.
rész
1. Azután parancsola József az ő háza gondviselőjének,
mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit
elvihetnek; és
mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
2. Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a
legkisebbik
zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde
szerint
cselekedék, a mint beszélt vala.
3. Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az
emberek,
szamaraikkal együtt.
4. Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a
mikor
monda József az ő háza gondviselőjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak
az
embereknek és ha eléred őket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal
a jó
helyébe?
5. Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból
szokott
jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!
6. És utóléré őket, és ilyen szavakkal szóla nékik.
7. Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram
ilyen
szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
8. Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk
vala,
meghoztuk néked Kanaán földéről; hogy loptunk volna hát urad házából
ezüstöt
vagy aranyat?
9. Akinél megtaláltatik a te szolgáid közűl, haljon
meg az;
sőt mi is szolgái leszünk uramnak.
10. És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a
kinél
megtaláltatik, az légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
11. És sietének és leraká kiki az ő zsákját a földre,
és
kioldá kiki az ő zsákját.
12. És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a
legkissebbiken
végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
13. Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki
megterhelé a
maga szamarát, és visszatérének a városba.
14. És beméne Júda és az ő atyjafiai a József házába,
ki még
ott vala, és földre esének előtte.
15. És monda nékik József: Mi dolog ez a mit
cselekedtetek?
Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
16. És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit
szóljunk
és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat.
Ímé mi az
én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár
találtatott.
17. Ő pedig monda: Távol legyen tőlem, hogy azt
cselekedjem:
az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti
pedig
békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
18. De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd
szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel
haragod a te
szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.
19. Az én uram kérdezte vala az ő szolgáit, mondván:
Van-é
atyátok, vagy testvéretek?
20. Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén
atyánk,
és egy kis gyermek, a ki az ő vénségében lett; és ennek bátyja megholt,
és csak
ő maga maradt az ő anyjától, és az ő atyja szereti őt.
21. És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám
azt,
hogy szemeimet reá vessem.
22. És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a
fiú az ő
atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal az.
23. És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti
legkisebbik
atyátokfia el nem jő veletek, színem elé se kerűljetek többé.
24. Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én
atyámhoz és
tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét;
25. És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek
nékünk
egy kevés eleséget.
26. És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik
atyánkfia
velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé,
ha a mi
legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz.
27. És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti
tudjátok
hogy az én feleségem nékem csak két fiat szűlt.
28. Az egyik kiméne tőlem, és azt mondom vala:
bizonyára
fenevad szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam őt.
29. Ha ezt is elviszitek szemeim elől, s veszedelem
találja
érni, akkor az én ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a
koporsóba.
30. Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az
én
atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek
lelkéhez van
nőve,
31. Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s
akkor a te
szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva
bocsátják alá
a koporsóba.
32. Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes
lett,
mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én
atyám
előtt.
33. Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te
szolgád, az én
uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjaival.
34. Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e
gyermek velem
nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?
45.
rész
1. És nem tartóztathatá magát tovább József mindazok
előtt,
kik körűlötte állának és felkiálta: Vezessetek ki minden embert
mellőlem. És
nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az ő
atyjafiaival.
2. És hangos sírásra fakada, úgy hogy meghallák az
Égyiptombeliek, és meghallá a Faraó háznépe is.
3. És monda József az ő atyjafiainak: Én vagyok
József, él-e
még az én atyám? És nem felelhetének néki az ő atyjafiai, mert
megrettentek
vala tőle.
4. Monda azért József az ő atyjafiainak: Jőjjetek
közelebb
hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: Én vagyok József, a ti
testvéretek,
kit eladtatok vala Égyiptomba.
5. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon,
hogy
engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten
ti
előttetek.
6. Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön,
de még
öt esztendő van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz.
7. Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy
míveljem a ti
megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy
szabadítással.
8. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten,
ki
engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész
földének
fejedelmévé.
9. Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok
néki: Ezt
mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett,
jőjj le
én hozzám, ne késsél.
10. És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel
leszesz, mind
te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid
van.
11. És eltartalak ott téged, mert még öt esztendei
éhség lesz,
hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, a mid van.
12. És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának
Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok.
13. Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsőségemet
Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az
én
atyámat.
14. És nyakába borúla az ő öccsének Benjáminnak és
síra;
Benjámin is síra az ő nyakán.
15. És megcsókolá mind az ő testvéreit és síra ő
rajtok;
azután beszédbe ereszkedének vele az ő testvérei.
16. És eljuta a hír a Faraó házába is, mondván:
Eljöttek a
József atyjafiai; és tetszék e dolog mind a Faraónak, mind az ő
szolgáinak.
17. És monda a Faraó Józsefnek: Mondd meg a te
atyádfiainak:
Ezt cselekedjétek: Terheljétek meg a ti barmaitokat, és eredjetek,
menjetek el
Kanaán földére;
18. És vegyétek fel atyátokat és házatok népét, és
jőjjetek
hozzám; és én néktek adom Égyiptom földének javát, hogy éljétek e
földnek
zsírját.
19. Ez is parancsolatúl legyen néked: Ezt míveljétek,
vigyetek
magatokkal Égyiptom földéről szekereket gyermekeitek és feleségeitek
számára,
és vegyétek fel atyátokat és jőjjetek.
20. A ti házi eszközeitekre pedig ne tekintsetek
sóhajtva;
mert egész Égyiptom földének a legjava a tiétek.
21. És aképen cselekedének Izráel fiai; és ada nékik
József
szekereket a Faraó parancsolatja szerint; és enni valót is ada nékik az
útra.
22. Valamennyien valának, mindegyiknek ada egy-egy
öltöző
ruhát: Benjáminnak pedig ada háromszáz ezüst pénzt és öt öltöző ruhát.
23. Atyjának pedig külde ilyenképen: tíz szamarat
égyiptomi
javakkal terhelve, és tíz nőstény szamarat gabonával, kenyérrel és
egyéb
élelemmel terhelve, az ő atyjának az útra.
24. És elbocsátá az ő testvéreit, és elmenének, és
monda
nékik: Ne háborogjatok az úton.
25. Feljövének azért Égyiptomból: és eljutának Kanaán
földére
az ő atyjokhoz, Jákóbhoz.
26. És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és
hogy
uralkodik egész Égyiptom földén; az ő szíve elalélt, mert nem hisz vala
nékik.
27. Elbeszélék azért néki József minden beszédét, a
melyeket
velök beszélt vala, és látá a szekereket is, a melyeket József küldött
vala,
hogy őt elvigyék; akkor fölélede az ő atyjoknak, Jákóbnak lelke.
28. És monda Izráel: Elég nékem, hogy József az én
fiam még
él: lemegyek hát, hogy meglássam őt minekelőtte meghalok.
46.
rész
1. Elindula azért Izráel minden hozzá tartozóival és
méne
Beérsebába; és áldozék áldozatokat az ő atyja Izsák Istenének.
2. És szóla Isten Izráelnek éjjeli látomásban, és
monda:
Jákób, Jákób. Ő pedig monda: Ímhol vagyok.
3. És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene:
Ne félj
lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged.
4. Én lemegyek veled Égyiptomba, és én bizonynyal fel
is
hozlak; és József fogja bé a te szemeidet.
5. Felkerekedék azért Jákób Beérsebából, és elvivék
Izráel
fiai Jákóbot az ő atyjokat, és gyermekeiket és feleségeiket a
szekereken,
melyeket a Faraó küldött vala érette.
6. És elvivék nyájaikat és szerzeményeiket, melyeket
Kanaán
földén szereztek vala, és jutának Égyiptomba Jákób és minden vele levő
magva.
7. Az ő fiait és fiainak fiait, az ő leányait, és
fiainak
leányait és minden vele levő magvát elvivé magával Égyiptomba.
8. Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, kik bementek
Égyiptomba: Jákób és az ő fiai: Jákóbnak elsőszülötte Rúben.
9. Rúben fiai pedig: Khánokh, Pallu, Kheczrón, Khármi.
10. Simeon fiai pedig: Jemúel, Jámin, Ohad, Jákhin,
Czóhár és
Saul a kanaáni asszonynak fia.
11. Lévi fiai pedig: Gerson, Kehát, Mérári.
12. Júda fiai pedig: Hér, Ónán, Séla, Perecz, Zerákh;
de
megholt vala Hér és Ónán a Kanaán földén. Perecznek fiai pedig:
Kheczrón és
Khámul.
13. Izsakhár fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és Simrón.
14. Zebulon fiai pedig: Szered, Élon, Jákhleél.
15. Ezek Lea fiai, a kiket szűlt vala Jákóbnak
Mésopotámiában,
Dínával az ő leányával együtt. Fiainak és leányainak összes száma:
harminczhárom lélek.
16. Gád fiai pedig: Czifjon, Khaggi, Súni, Eczbón,
Héri, Aródi
és Areéli.
17. Áser fiai pedig: Jimnáh, Jisváh, Jisvi, Beriha és
Szerakh
az ő húgok; Berihának fiai pedig: Khéber és Málkhiel.
18. Ezek Zilpa fiai, kit Lábán adott vala Leának az ő
leányának; és ő szűlé ezt a tizenhat lelket Jákóbnak.
19. Rákhelnek, Jákób feleségének fiai: József és
Benjámin.
20. És születének Józsefnek Égyiptom földén Manasse és
Efráim,
a kiket Asznáth, Potiferának, On papjának leánya szűlt néki.
21. Benjámin fiai pedig: Bela, Bekher, Asbél, Géra,
Nahamán,
Ekhi, Rós, Muppim, Khuppim és Ard.
22. Ezek Rákhel fiai, kik születtek Jákóbnak,
mindössze tizennégy
lélek.
23. Dán fia pedig: Khusim.
24. Nafthali fiai pedig: Jakhczeél, Gúni, Jéczer és
Sillém.
25. Ezek Bilha fiai, kit adott vala Lábán Rákhelnek az
ő
leányának; és ezeket szűlte Jákóbnak, mindössze hét lelket.
26. Valamennyi Jákóbbal Égyiptomba jött lélek, kik az
ő
ágyékából származtak, a Jákób fiainak feleségeit nem számítva,
mindössze
hatvanhat lélek.
27. József fiai pedig, kik Égyiptomban születtek, két
lélek.
Jákób egész házanépe, mely Égyiptomba ment vala, hetven lélek.
28. Júdát pedig elküldé maga előtt Józsefhez, hogy
útmutatója
legyen Gósen felé. És eljutának Gósen földére.
29. És befogata József az ő szekerébe, és eleibe méne
Izráelnek az ő atyjának Gósenbe; s a mint maga előtt látá, nyakába
borula, és
síra az ő nyakán sok ideig.
30. És monda Izráel Józsefnek: Immár örömest meghalok,
minekutána láttam a te orczádat, hogy még élsz.
31. József pedig monda az ő testvéreinek, és az ő
atyja
házanépének: Felmegyek és tudtára adom a Faraónak, és ezt mondom néki:
Az én
testvéreim és atyám háznépe, kik Kanaán földén valának, eljöttek én
hozzám.
32. Azok az emberek pedig juhpásztorok, mert
baromtartó nép
valának, és juhaikat, barmaikat, és mindenöket valamijök van, elhozták.
33. S ha majd a Faraó hivat titeket és azt kérdi: Mi a
ti
életmódotok?
34. Azt mondjátok: Baromtartó emberek voltak a te
szolgáid
gyermekségünktől fogva mind ez ideig, mi is, mint a mi atyáink, hogy
lakhassatok Gósen földén; mert minden juhpásztor utálatos az
Égyiptombeliek
előtt.
47.
rész
1. Elméne azért József és tudtára adá a Faraónak, és
monda: Az
én atyám és atyámfiai, juhaikkal, barmaikkal és mindenökkel valamijök
volt, ide
jöttek Kanaán földéről; és most Gósen földén vannak.
2. És vőn ötöt az ő testvérei közűl, és állítá őket a
Faraó elé.
3. És monda a Faraó a József testvéreinek: Mi a ti
életmódotok? És mondának a Faraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is,
mint a
mi atyáink.
4. És mondának a Faraónak: Azért jöttünk, hogy e
földön
tartózkodjunk, mert a te szolgáid barmainak nincs legelője, mivelhogy
elhatalmazott az éhség Kanaán földén: hadd lakjanak azért most a te
szolgáid
Gósen földén.
5. És szóla a Faraó Józsefnek, mondván: A te atyád és
a te
atyádfiai jöttek te hozzád.
6. Égyiptom földe ímé előtted van; e föld legjobb
részében
telepítsd le a te atyádat és atyádfiait, lakozzanak a Gósen földén: ha
pedig
tudod, hogy vannak közöttök arra termett emberek, tedd azokat az én
barmaim
gondviselőivé.
7. Bevivé József Jákóbot is az ő atyját, és állítá őt
a Faraó
elé. És köszönté Jákób a Faraót.
8. És monda a Faraó Jákóbnak: Hány esztendős vagy?
9. Monda pedig Jákób a Faraónak: Az én bujdosásom
esztendeinek
napjai száz harmincz esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én
életem
esztendeinek napjai, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek
napjait, a
meddig ők bujdostak.
10. És megáldá Jákób a Faraót, és kiméne a Faraó elől.
11. Megtelepíté tehát József az ő atyját és
atyjafiait, és ada
nékik birtokot Égyiptom földén, annak a földnek legjobb részében a
Rameszesz
földén; a mint megparancsolta vala a Faraó.
12. És ellátja vala József az ő atyját és atyjafiait,
és az ő
atyjának egész házanépét kenyérrel, gyermekeik számához képest.
13. És kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert
igen
nagy vala az éhség, és elalélt vala Égyiptom földe, és a Kanaán földe
az éhség
miatt.
14. József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi
találtatik vala
Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek
vala; és
bévivé József a pénzt a Faraó házába.
15. És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földéről is,
Kanaán
földéről is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk
kenyeret, miért
haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz?
16. És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok
néktek
a ti barmaitokért, ha nincs pénz.
17. És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik
József
kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá őket
abban az
esztendőben kenyérrel az ő barmaik összeségéért.
18. Mikor pedig elmúlék az esztendő, menének hozzá a
második
esztendőben, és mondának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony
elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja
az én
uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk.
19. Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk,
mind
földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk
szolgái
leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a
föld ne
pusztuljon el.
20. Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó
részére,
mert az Égyiptombeliek mind eladák az ő földjöket, mivelhogy erőt vett
vala
rajtok az éhség. És a föld a Faraóé lőn.
21. A népet pedig egyik városból a másikba telepíté
Égyiptom
egyik határszélétől másik széléig.
22. Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak
szabott
részök vala a Faraótól és abból a szabott részből élnek vala, a mit
nékik a
Faraó ád vala; annak okáért, nem adák el az ő földjöket.
23. És monda József a népnek: Ímé megvettelek titeket
a mai
napon, és a ti földeteket a Faraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek
be a
földet.
24. És takaráskor adjatok a Faraónak egy ötödrészt;
négy rész
pedig legyen a tiétek, a mező bevetésére és éléstekre, mind magatoknak,
mind
házatok népének, és gyermekeiteknek eledelül.
25. És mondának: Életünket megtartottad; hadd
találjunk
kegyelmet uram szemei előtt, és szolgái leszünk a Faraónak.
26. És törvénynyé tevé azt József mind e mai napig
Égyiptom
földén, hogy a Faraóé az ötödrész, csak a papok földe, egyedűl az nem
volt a
Faraóé.
27. Lakozék azért Izráel Égyiptom földében a Gósen
földén, és
ott megöröködének, s megszaporodának és megsokasodának felette igen.
28. Jákób pedig tizenhét esztendeig él vala Égyiptom
földén,
és Jákób élete esztendeinek napjai száz negyvenhét esztendő.
29. És elközelgetének Izráel halálának napjai, és
hívatá az ő
fiát Józsefet, s monda néki: Ha én te előtted kedves vagyok, kérlek
tedd a
kezedet tomporom alá, és légy hozzám szeretettel és hűséggel: Kérlek ne
temess
el engem Égyiptomban.
30. Midőn elaluszom az én atyáimmal, vígy ki engem
Égyiptomból
és temess el az ő sírjokba. És monda: Én a te beszéded szerint
cselekszem.
31. És monda: Esküdjél meg nékem! és megesküvék néki.
És
leborula Izráel az ágy fejére.
48.
rész
1. És lőn ezek után, megmondák Józsefnek: Ímé a te
atyád
beteg; és elvivé magával az ő két fiát Manassét és Efraimot.
2. És tudtára adák Jákóbnak, mondván: Ímé a te fiad
József
hozzád jő; és összeszedé erejét Izráel, s felüle az ágyon.
3. És monda Jákób Józsefnek: A mindenható Isten
megjelenék
nékem Lúzban, a Kanaán földén, és megálda engem.
4. És monda nékem: Ímé én megszaporítlak és
megsokasítlak és
népek sokaságává teszlek téged, s ezt a földet te utánnad a te magodnak
adom
örök birtokul.
5. Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom
földén
annakelőtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az
enyéim; Efraim
és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek.
6. Ama szülötteid pedig, kiket ő utánok nemzettél,
tiéid
lésznek, és az ő bátyjaik nevéről neveztessenek az ő örökségökben.
7. Mert mikor Mésopotámiából jövék, meghala mellettem
Rákhel
Kanaán földén az úton, mikor még egy dűlőföldre valék Efratától, és
eltemetém
őt ott az Efratába (azaz Bethlehembe) vezető úton.
8. És meglátá Izráel a József fiait és monda: Kicsodák
ezek?
9. József pedig monda az ő atyjának: Az én fiaim,
kiket Isten
itt adott nékem. És monda: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg.
10. Mert Izráelnek szemei meghomályosodának a vénség
miatt, és
nem láthat vala. Közel vivé tehát őket hozzá, ő pedig megcsókolgatá és
megölelgeté őket.
11. És monda Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy
orczádat
megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is.
12. Akkor kivevé József azokat az ő atyjának térdei
közül, és
leborula arczczal a földre.
13. És fogá József mindkettejöket, Efraimot
jobbkezével Izráel
balkeze felől; Manassét pedig balkezével Izráelnek jobbkeze felől és
közel vivé
őket hozzá.
14. Izráel pedig kinyujtá az ő jobbkezét és rátevé
Efraim
fejére, pedig ő a kisebbik vala, az ő balkezét pedig Manasse fejére.
Tudva tevé
így kezeit, mert az elsőszülött Manasse vala.
15. És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, a kinek
előtte
jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten a ki gondomat viselte, a
mióta
vagyok, mind e napig:
16. Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden
gonosztól,
áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak
Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.
17. Látván pedig József, hogy az ő atyja jobbkezét
Efraim
fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim
fejéről
Manasse fejére tegye át.
18. És monda József az ő atyjának: Nem úgy atyám; mert
ez az
elsőszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet.
19. Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam,
tudom, ő is
néppé lesz, ő is megnevekedik; de az ő öccse nálánál inkább
megnevekedik, és az
ő magja népek sokaságává lesz.
20. És megáldá őket azon a napon, mondván: Ha áld,
téged
említsen Izráel, mondván: Az Isten téged olyanná tégyen mint Efraimot s
Manassét. És Efraimot eleibe tevé Manassénak.
21. És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én meghalok, de az
Isten
veletek lesz és vissza visz titeket a ti atyáitok földére.
22. Én pedig adok néked egy osztályrészt a te
atyádfiainak
része felett, melyet az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel.
49.
rész
1. És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: Gyűljetek
egybe,
hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövőben.
2. Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai!
hallgassatok
Izráelre, a ti atyátokra.
3. Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje,
első a
méltóságban, első a hatalomban.
4. Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel
atyád
ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő.
5. Simeon és Lévi atyafiak, erőszak eszközei az ő
fegyverök.
6. Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne
egyesűljön dicsőségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve
inát
szegték az ökörnek.
7. Átkozott haragjok, mert erőszakos, és dühök, mivel
kegyetlen; eloszlatom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.
8. Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed
ellenségeidnek
nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
9. Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél,
fiam!
Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán;
ki veri
őt fel?
10. Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri
pálcza
térdei közűl; míg eljő Siló, és a népek néki engednek.
11. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez
szamara
vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében.
12. Bortól veresek szemei, tejtől fehérek fogai.
13. Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók
kikötőjéig
s határának széle Czídonig ér.
14. Izsakhár erős csontú szamár, a karámok közt
heverész.
15. S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily
kies:
teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.
16. Dán ítéli az ő népét, mint Izráel akármelyik
nemzetsége.
17. Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen,
mely a
ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik.
18. Szabadításodra várok Uram!
19. Gád! had háborgatja; majd ő hág annak sarkába.
20. Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét
szolgáltat.
21. Nafthali, gyorslábú szarvas, az ő beszéde kedves.
22. Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett,
ágazata
meghaladja a kőfalat.
23. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
24. De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai,
Jákób
Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
25. Atyád Istenétől, a ki segéljen; a mindenhatótól, a
ki
megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely
alant
terül, az emlők és anyaméh áldásaival.
26. Atyád áldásai meghaladják az ős hegyek áldásait,
az örök
halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közűl
kiválasztatottnak koponyájára.
27. Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt
eszik, este
pedig zsákmányt oszt.
28. Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez
az a mit
mondott nékik az ő atyjok, mikor őket megáldá; mindeniket tulajdon
áldásával
áldá meg.
29. És parancsola nékik és monda: Én az én népemhez
takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a
Khitteus
Efron mezején van.
30. Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré
átellenében
Makpelahnak mezején van, melyet megvett Ábrahám a mezővel együtt a
Khitteus
Efrontól, temetésre való örökségül.
31. Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét;
oda
temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is.
32. Szerzemény e mező és a barlang, mely abban van, a
Khéth
fiaitól.
33. És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és
fölszedé
lábait az ágyra, és kimúlék és az ő népéhez takaríttaték.
50.
rész
1. József pedig az ő atyja orczájára borúla és
siránkozék
felette és csókolgatá őt.
2. És megparancsolá József az ő szolgáinak, az
orvosoknak,
hogy balzsamozzák be az ő atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.
3. Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a
bebalzsamozás napjai, siraták őt az Égyiptombeliek hetven napig.
4. És elmúlának az ő siratásának napjai, és szóla
József a
Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok előttetek, szóljatok
kérlek a
Faraónak, mondván:
5. Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én
meghalok; az
én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem.
Most hát
kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután
visszatérek.
6. És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te
atyádat, a
mint megesketett téged.
7. Elméne azért József, hogy az ő atyját eltemesse, és
vele
együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az ő házának vénei és Égyiptom
földének
minden vénei.
8. Józsefnek is egész háznépe; és az ő bátyjai, és az
ő
atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a
Gósen
földén.
9. Felmenének annakfelette ő vele szekerek is és
lovagok, úgy
hogy igen nagy sereg vala.
10. Mikor eljutának Atád szérűjéhez, mely a Jordánon
túl van,
nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá
az ő
atyját.
11. És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a
gyászt
Atád szérűjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek.
Azért
nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.
12. Aképen cselekedének azért Jákóbbal az ő fiai, a
miképen
megparancsolta vala nékik.
13. Elvivék ugyanis őt az ő fiai Kanaán földére és
eltemeték
őt a Makpelah mezőnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezővel
együtt
temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.
14. És visszatére József Égyiptomba, ő, és az ő
atyjafiai, és
mind azok, kik vele fölmentek vala az ő atyjának temetésére, minekutána
eltemette az ő atyját.
15. A mint láták József bátyjai, hogy az ő atyjok
meghalt, ezt
mondják vala: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk
mindazt a
gonoszt, a mit rajta elkövettünk.
16. Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te
atyád
megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván:
17. Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg
a te
atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened.
Most
azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják.
József
pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.
18. Járulának pedig ő hozzá az ő testvérei is, és
leborúlának
előtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid vagyunk.
19. József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten
gyanánt
vagyok-é én?
20. Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt
jóra
gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét
megtartsa.
21. Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én
titeket és a
ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle.
22. József pedig Égyiptomban lakozék; mind ő, mind az
ő
atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.
23. És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait.
Manasse
fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.
24. És monda József az ő testvéreinek: Én meghalok, de
Isten
bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a
földre, melyet
esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
25. És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor
az Isten
titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet
magatokkal.
26. És meghala József száz tíz esztendős korában, és
bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.
|